7 kísértethotel, ahol a szellemjárás alapszolgáltatás

Kármán Nikola | 2016. Július 02.
Ha nem akarsz egyedül nyaralni menni, vagy különleges társaságra vágysz, akkor ezeket a helyeket neked találták ki, hiszen ezekben a szállodákban, még ha akarnál, sem lehetnél egyedül. Hotelek, amelyek kísértetsztorival adják el magukat, és jól beválik.

A hotel, amely még Stephen Kinget is megdöbbentette

A Stanley Hotel Coloradóban nemcsak a vendégek számára emlékezetes hely, hanem még a horror műfajának legismertebb képviselőjét, Stephen Kinget is megihlette. Ez a szálloda adta ugyanis az ötletet a Ragyogás című regényéhez, amelyet még elolvasni is hátborzongató, nemhogy a valóságban is megélni e történéseket. A hotelban már rengeteg vendég kapott frászt. A szállóvendégek szerint ugyanis rendszeresen hallani zongorajáték dallamait, pedig még a közelben sincs zongora, illetve beszélgetéseket és gyermekek futkosását üres szobákból.

A szoba, ahová csak a legbátrabbak merészkednek be

Az angol Langham Hotelben sem unatkozik az ember, hiszen megdöbbentő eseményekből itt sincs hiány. Az 1865-ben megnyílt szállodában a turisták rendszeresen látják a folyosón bolyongó orvos szellemét, aki állítólag ott ölte meg a feleségét a nászútjuk alkalmával, majd végül magával is végzett. A 333-as szobába pedig kizárólag a legbátrabbak mernek csak megszállni, mivel ott egy katona szelleme tűnik fel időről időre, akiről úgy hírlik, hogy az ablakból vetette ki magát az első világháború alatt.

A kastély, ahol szerelmi bánat miatt kísért egy szellem

A Toftaholm Herrgard kastély Svédországban nemcsak a szállóvendégek körében népszerű, hanem a kísértetek is előszeretettel látogatják. A helyiek szerint egy parasztfiú szelleme hozza a hideglelést az ott lakókra, aki a 324-es szobát nézte ki magának kísértése színhelyéül. A legenda szerint a fiú beleszeretett a kastélyban élő földbirtokos lányába, aki végül máshoz ment feleségül. A fiú bánatában felakasztotta magát az esküvő napján, és a mai napig ott bolyong az épületben a lányt keresve.

Az épület, ahol egy rejtélyes hölgy kopogtat

Az írországi Ballygally Kastélyt egy gyönyörű, fiatal hölgy teszi különlegessé, aki közel 400 éve él ott, igaz, ennek az ott megszálló vendégek nem örülnek annyira. Arról több verzió is kering, hogy miért kísért ott a nő szelleme, de az mindenki szerint biztos, hogy Lady Izabelláról van szó. Egyesek szerint a hölgyet az 1600-as évek elején férje, Lord James Shaw a toronyszobába zárta, miután lánygyermeket szült neki fiú utód helyett. A nő megőrült a négy fal között, és öngyilkos lett, kiugrott az ablakon. Mások szerint azonban a férj ölte meg a feleséget, miután rájött, hogy az asszony megcsalta őt egy tengerésszel. Bárhogyan is halt meg Lady Izabella, a vendégek neki tulajdonítják a furcsa, kopogó hangokat éjjelenként, és a folyosókon feltűnő sziluettet.

A luxusszálló, ahol a frász töri ki még a személyzetet is

Firenze egyik legelegánsabb szállodájában, a Hotel Burchiantiban a szobákhoz nem plusz törölköző vagy welcome drink jár, hanem kísértetek. Éjszakánként nemcsak a vendégeket, hanem a hotel személyzetét is kirázza a hideg a megmagyarázhatatlan jelenségek miatt. Az ott dolgozók rendszeresen azt érzik, hogy valaki húzgálja a hajukat. Hallani vélik egy lány kacagását is a csendes folyosókon, és egy kisgyereket is látnak időről időre, ahogyan a lépcsőkön rohangál. A vendégek többször találkoztak olyan emberekkel is, akikről azt hitték, hogy szállóvendégek, pedig a hotelban akkor nem is tartózkodtak olyanok, akikre illett volna a személyleírás.

A szálloda, ahol nyughatatlan lélek jár

A skóciai Shieldhill Kastélyban olykor-olykor egy szürke ruhás hölgyet vélnek látni az ott megszálló vendégek, aki szomorúan bolyong a falak között, majd általában a közeli temető felé veszi az irányt. Több történet is napvilágot látott arról, hogy ki lehet ez a titokzatos hölgy. Egyes verziók szerint a nő a 17. században a kastélyban élt, de katonák megerőszakolták, ezért szégyenében öngyilkos lett. Mások úgy vélik, hogy a hölgy Lady Grey, aki beleszeretett egy szolgálóba, de nem házasodhattak össze, ezért önkezével vetett véget az életének, és a mai napig nem nyughat a lelke.

A ház, ahová visszajárnak a régi kórház betegei

Ami az Arkansasban található “The 1886 Crescent Hotel”-ben zajlik nap mint nap, az már több, mint hátborzongató. A paranormális jelenségek szakértői szerint ez az épület az egyik leginkább kísértetjárta hely a világon, ahol már számos különböző kísértetet láttak a vendégek, és néhányukat sikerült is kamerával rögzíteni a szellemvadászoknak – már a szellemvadászok szerint. Látták itt már azt a kőművest, aki lezuhant a ház építése közben, és egy kislány személyleírást adott egy furcsa nőről is, akiben az 1920-as évek egyik ismert versenytáncosát, Irene Castle-t vélték felfedezni. A ház egyébként egykor kórházként funkcionált, és az elhunyt betegek szintén gyakran feltűnnek a folyosókon, de még ennél is frászkeltőbb az a tény, hogy a múltban az épület egy ideig hullaházként is működött.

Olvass még kísértetekről!

Exit mobile version