Senki sem gondolta, nem is tervezte, hogy a szerény összejövetelként induló Woodstocki Zenei és Művészeti Vásár, ami egy bizonyos Max Yasgur Sullivan megyei birtokára hívta az érdeklődőket, korszakalkotó és legendás tömegrendezvénnyé növi ki magát. A szervezők csupán három nap békét és zenét hirdettek, a jelszavuk is ez volt, csendesen, együtt, akár egy baráti társaság a tábortűz körül. A New York államban található Wallkil város az utolsó pillanatban visszavonta a rendezés jogát, szerencsére a fentebb említett farmtulajdonos úriember felajánlotta a Bethel városa mellett található White Lake-ben lévő birtokát. Akkor még nem tudta, mire.
Age of Aquarius
A Vízöntő korának fiataljai közül azonban, akiknek éppen elegük volt a vietnami háború okozta sokkból, a frissen hatalomra került Nixon megosztó politikájából, nagyon sokan akartak részt venni a számukra üzenetet hordozó és közvetítő eseményen. A legmerészebb számításokkal is mintegy harmincezer főre kalkulált fesztiválon egyhamar ötszázezer békepárti hippi hirdette a peace and love-ot, ami ugyancsak kétségbe ejtette a hatóságokat. Az eredeti elképzelésekhez kivezényelt 800 rendőr mellé masszív erősítést küldtek, beavatkozniuk azonban nem kellett, semmiféle rendbontás nem volt a négynaposra duzzadt fesztiválon. Az egyetlen illegális dolog az volt, hogy a bejutni kívánó fiatalok ledöntötték a kerítést, így téve ingyenessé és gyakorlatilag kontrollálhatatlanná nagy találkozójukat.
A béke legyen veled!
A rendfenntartók rettegése ellenére a tömeg végig békésen ünnepelte a szabadságot, “mindössze” két haláleset történt. Az egyik kábítószer-túladagolás következménye volt, a másik fatális véletlen: egy réten alvó, hátizsákos fesztiválozón áthajtott egy dolgozni igyekvő traktor. A kábítószer árusítása egyébként megengedett volt a Woodstocki Fesztiválon, ez ellen a hatóságiak sem tudtak és nem is akartak tenni semmit. A spontán szerveződés, a résztvevők békevágya, a mindent körüllengő politikai hangulat, a szabad kábítószer-fogyasztás és a legendás vagy azzá váló fellépők olyan terepet nyitottak a szabad szerelemnek, a társadalmi konvenciók levedlésének és a carpe diem-felfogásnak, ami Woodstockot méltán emeli piedesztálra a fesztiválkultúrában. Két gyermek született a négy varázslatos nap alatt – arról, hogy kilenc hónap múlva mennyi, nincsenek pontos információk.
Tulajdonképpen spontán szerveződött a hippimozgalom emblematikus eseménye, a woodstocki dzsembori. A szabadság, testvériség, egyenlőség szelét látványosan meglovagoló esemény hatásai messze túlmutatnak azon az esős augusztusi hétvégén.
Legendák a fűben
Természetesen nem mehetünk el szó nélkül Woodstock legmeghatározóbb “kellékei”, a fellépők mellett sem. A fesztivál legnagyobb gázsit kapó sztárja a The Who együttes volt, akik később nem emelkedtek olyan kultikus státuszba, mint a szintén a nagy réten zenélő Santana, Joe Cocker vagy a Creedence Clearwater Revival. A legnagyobb ovációnak persze olyan előadóművészek örvendtek, mint a kor hangulatát aszkéta, mindenre tevő életfelfogásával és -módjával is kifejező Janis Joplin és a virtuóz Jimi Hendrix, aki itt még Gypsy Sun and Rainbow nevű együttesével állt színpadra.
A szervezők nagyon szerették volna meghívni a Beatlest is, ám némileg árnyalta a dolgot, hogy John Lennon éppen előtte hagyta ott a bandát. Próbálták rábeszélni, hogy egy fellépés erejéig álljanak össze újra, amire Lennon nyitott is volt, ám felvetette, hogy mégis szívesebben zenélne a szerelmével, Yoko Onóval frissen összeállított Plastic Ono Band nevű együttesével. A szervezők ebbe is belementek volna, csak hogy körükben üdvözölhessék a zenészlegendát, azonban végül Lennonék nem tudtak eljutni az Egyesült Államokba. Pedig vitték volna magukkal Eric Claptont is. A meghívás ellenére nem ment el Woodstockba a The Rolling Stones és Bob Dylan sem.
Végül is az esős hosszú hétvégén harminckét előadó és zenekar lépett a félmilliós tömeg elé.
A szervezők csődje
Noha Woodstock a maga csodájával már valós idejében jelképpé nemesedett, négy szervezője eredetileg üzleti vállalkozásként tekintett rá, ami nagyon nem jött be nekik. Joel Rosenman és John Roberts a New York Times-ban tett közzé hirdetést, amely szerint fiatalemberek korlátlan tőkével keresnek befektetőtársakat. Ez persze, nem volt igaz, ám a blöff beérett, és hamarosan két zenei producer, Artie Kornfeld és Michael Lang is felkereste őket. Együtt találták ki a zenei fesztivál és vásár ötletét. Beletettek mindent, nemcsak szellemileg, anyagilag is. A fellépőknek csúcsgázsit ajánlottak, hogy biztosan igent mondjanak, tizenötezer dollárnál húzták meg a plafont, arra azonban ők sem számítottak, hogy Jimi Hendrix például ötvenezret kér majd a részvételéért. Szó, mi szó, a bezúduló tömeg által ingyenessé tett fesztivál nemhogy veszteséges, de katasztrofális csőd lett a befektetőknek, ráadásul a különféle kártérítéseket és perköltségeket egészen 1981-ig fizették.
Mégis, mindenki, aki ott volt Woodstockban, az első naptól kezdve érezte, hogy valami nagyszerű, jelentős, korszakalkotó dologban vesz részt. 1969. augusztus 15. és 18. között, azon a hosszú hétvégén egy egész nemzedék eszmélt magára, és tette máig hivatkozott és irigyelt legendává a Woodstocki Fesztivált.