A hivatásáról így beszélt Baló Júlia: Az utolsó interjú Latinovits Zoltánnal felvételén: “Szeretnék boldogságról beszélni, örömről beszélni, megkönnyíteni az embereknek a sorsát, munkáját. Én hiszek abban, hogy a színész feladata manapság segíteni.”
“Összeférhetetlen vagyok”
Bár már 3 éves korától szenvedélyesen szavalta a verseket, színészi sorsa csak gimnáziumban pecsételődött meg, mikor az önképzőkörrel bemutatták Sárközi György: Dózsa György című drámáját. Ebben állítólag egyáltalán nem remekelt, sőt a közönségnek félig háttal állva, beszédhibásan mondta el a szövegét, mégis egyedül hozzá ment oda a műsor végén a nézők között ülő Bajor Gizi, majd annyit mondott neki, hogy “Maga menjen színésznek!” Ki tudna ellenállni egy ilyen utasításnak? Onnan kezdve volt benne a levegőben a színészi karrier, de azért érettségi után még várnia kellett rá pár évet, mert előbb még építészmérnökként lediplomázott, és csak utána szerződött el segédszínésznek Debrecenbe.
Nem ismert kompromisszumot, sem a színpadon, sem a magánéletében. Lázadónak tartották, de ez inkább csak az akkori politikai helyzet miatt került rá bélyegként, mert valójában Latinovits csak nem volt hajlandó meghajolni senki előtt, színészként átérezte, milyen felelőssége van a nézőkkel szemben. Azt mondták rá, hogy nehéz ember, holott csupán meg nem alkuvó idealista volt. Ha más rendszerbe születik, felállva ünnepelték volna, így viszont élete vége felé szakmai kirekesztettség lett a sorsa, rágalmazások kereszttüzében állva kevés szerepet kapott, pedig a legnagyobb színészek egyike volt. Így nyilatkozott 1967-ben a Magyar Rádióban erről:
Összeférhetetlen vagyok. Mindazokkal szemben, akik nem értenek a szakmájukhoz, mégis gyakorolják, sőt vezető helyen gyakorolják – azokkal én nem tudok egyetérteni. Nem is fogok. Erre engem nem lehet rávenni.
“Ez nem lágy, boldog összeborulás”
Ruttkai Évával a szerelem Latinovits haláláig, 16 éven keresztül tartott. Nem az az amerikai filmekből jól ismert rózsaszín, habkönnyű szerelem volt, sokkal inkább egy se veled-se nélküled kapcsolat. Ruttkai Éva a Vígszínház ünnepelt dívája 1960-ban találkozott először a színpadon az akkor még segédszínész Latinovits Zoltánnal, és szinte tapintani lehetett köztük a feszültséget. Állítólag Latinovits már az első találkozásuk előtt is Ruttkai fényképét tartotta az éjjeli szekrényén, így készülve lélekben a színésznővel közös színdarabra.
Olyan elementáris volt Zoltán tekintete, hogy Éva még válaszolni se tudott rá. Újra kellett kezdeni a próbát.” (Szigethy Gábor, Ruttkai lányának férje)
Bár más források szerint ez csak a legenda része, és valójában már 1956-ban is ismerték egymást. A színésznő csak évekkel később határozta el magát, hogy elválik férjétől, Gábor Miklóstól, és összeköltözik Latinovitscsal. Tévhit azonban, hogy Ruttkai elhagyta férjét, mert Gábor Miklós előbb szeretett bele Vass Éva színésznőbe, mint Éva Latinovits Zoltánba, így az ő kapcsolatukra inkább az igaz, hogy egymást hagyták el a saját nagy szerelmükért.
Gábor Miklós és Ruttkai Éva példásan békében váltak el, soha egyetlen rossz szót nem szóltak egymásra, együtt nevelték válás után is kislányukat, és nem teregették ki nyilvánosság előtt a válásukat. A volt férj és Latinovits Zoltán sem fújtak egymásra Ruttkai Éva miatt, bár Latinovits a kapcsolatuk végéig rettegett tőle, hogy Ruttkai visszamegy volt férjéhez, emiatt is tarkították féltékenységi jelenetek a szerelmüket. Latinovits nagy fájdalma volt, hogy Ruttkai Éva nem akart tőle gyermeket, ez is súlyosabbá tette depresszióját. Ő maga ezt így fogalmazta meg:
Az összes díjamat, szerepet és sikeremet elcserélném két kisgyerekre.
Viharos szerelmük, veszekedéstől hangos kapcsolatuk elől Éva sokszor édesanyjához menekült, de mindig pár óra múlva visszatért Latinovitshoz, aki térden állva várta közös otthonukban. A színész bipoláris depressziója megnehezítette az életüket, sokszor Ruttkai Éván töltötte ki rosszkedvét: “Azt az állapotot, amiben volt, jól ismerem, ilyenkor mindig fognom kellett őt, nem tudta, hol a mélység, hol a veszély. Fogni kellett.”
Amikor Latinovits halála után erről a különleges kapcsolatról kérdezték Ruttkai Évát, így felelt:
A színészpár azért nagyszerű, mert egyik se vethet a másik szemére semmit. Ez nem lágy, boldog összeborulás, hanem két ember; szinte úgy képzeld el, mintha a hátunk érne össze, és úgy harcolunk.
A színész Balatonszemesen halt meg 44 évesen, az akkori rendőrségi jegyzőkönyvek szerint öngyilkos lett, de azóta kiderült, hogy valószínűleg ez nem igaz. Ruttkai már akkor azt mondta, hogy elképzelhetetlennek tartja az öngyilkosságot, hiszen Latinovits tele volt tervekkel, esze ágában sem volt meghalni. Később Tarics Péter újságíró kutatásai is megerősítették azt, hogy baleset volt Latinovits halála, annyira belemerült a szövegtanulásba séta közben, hogy nem vette észre, milyen közel került a vonatsínekhez. Ruttkai Éva tíz évvel később bekövetkezett halála napjáig mindennap elégetett egy gyufaszálat szerelme emlékére.
Olvass többet Latinovits Zoltánról:
- Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva – a színészkirály és -királynő szerelme
- Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán– “A létezésünkkel segítettük egymást”