Szombaton nagy sportágválasztó olimpikonokkal fűszerezve

MTI/NLCafé | 2016. Szeptember 15.
Szinte hihetetlen de már a 19. Nagy Sportágválasztó rendezvényre kerül sor pénteken délután és szombaton egész nap. Szeptember 16-17-én ráadásul Rio olimpiai bajnokaival is találkozhatnak az utánpótlás-palánták. Kicsiket és nagyokat egyaránt várnak az izgalmas programra. Válasszatok a gyerekekkel együtt sportágat ezen a hétvégén.

2016. szeptember 17-én, szombaton reggel 9 és délután 5 óra között akár 101 sportágban próbálhatják ki magukat az egészséges gyerekek. De a fogyatékkal élőkre is gondolnak a szervezők, akiket szintén várnak az eseményre.

Ahogyan a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Kiss Gergő kiemelte, a gyerek számára az a legfontosabb, hogy szeresse, élvezze, amit csinál. “A magyar sport erejét mutatja, hogy nem csak egy sportágban, nem csak férfiaknál vagy nőknél tudunk példaképeket, bajnok sportolókat megmozdítani. Olyan korszakos egyéniségeket, akik miatt a gyerekek és szülők eljönnek, és ami még fontosabb, segítségükkel megtalálják azt a sportot, amit öt-tíz év múlva is űzni fognak” – monda a kiváló korábbi vízilabdázó.

A 19. Nagy Sportágválasztón gyerekek és szüleik találkozhatnak Szász Emese olimpiai bajnok párbajtőrvívó mellett Józsa Gábor olimpikon, magyar bajnok maratoni futóval, Csipes Tamara olimpiai bajnok kajakozóval, Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszónővel, Kapás Boglárka olimpiai bronzérmes úszónővel, Szabó Gabriella kétszeres olimpiai bajnok kajakozóval, Imre Géza olimpiai ezüst- és bronzérmes párbajtőrvívóval, Somfai Péter olimpiai bronzérmes párbajtőrvívóval és számos további olimpiai, világ- és Európa-bajnok sportolóval.

A Merkapt Sportközpontban sorra kerülő eseményre a belépés ingyenes. Az előre bejelentkezett oktatási intézmények csoportjait pénteken egész nap, míg az egyéni látogatókat, családokat pénteken 14 óra után, valamint szombaton egész nap várják.

Exit mobile version