Szavazólap helyett 200 eurót dobott az urnába

MTI/NLCafé | 2016. Szeptember 26.
Tévedésből összecserélte a nála lévő borítékokat. Szavazólap helyett 200 eurót dobott az urnába, amit eredetileg keresztelőajándéknak szánt. Hááát, igencsak nagyot nézhettek az örömszülők is, amikor a borítékot kinyitották, és meglátták benne a szavazócédulát.

Összecserélte a borítékokat és a kitöltött szavazólap helyett 200 eurót (kb. 61 ezer forint) rejtő borítékot dobott az urnába egy szavazó a vasárnapi spanyolországi regionális választásokon.

Redondela település szavazóhelyiségében este hétkor, egy órával az urnazárás előtt jelent meg egy férfi, aki korábban ott adta le szavazatát – rendőr kíséretében. Azt állította, véletlenül nem azt a borítékot dobta be az urnába, amelybe a szavazólapot tette, hanem egy másikat, amelyben a keresztelőajándéknak szánt 200 euró volt.

A tévedésére már csak az ünnepségen, a 90 kilométerre lévő Ourense városában jött rá, és azért érkezett vissza rendőrrel, mert azt remélte, talán így visszakaphatja a pénzét.

A szavazatszámláló bizottság megvárta a voksolás hivatalos befejezését, majd kinyitották az urnát és megkeresték a 200 eurót rejtő borítékot, amit természetesen visszaadtak tulajdonosának. Ráadásul a férfi elcserélt szavazatát is elfogadták.

200 eurót dobott az urnába
Exit mobile version