Elképesztő okból zavarta el koszorúslányait a menyasszony

nlc | 2016. Október 29.
Az utolsó pillanatban közölte velük, hogy mégsem kell ott lenniük az esküvőjén. Hónapokkal később derült ki, miért döntött így.

A Reddit elnevezésű közösségi oldal valósággal felrobbant, mikor egy 27 éves fiatal nő megosztotta élete legborzasztóbb esküvői tapasztalatát. Mint kiderült, nem ő házasodott, “csak” koszorúslány lett volna, ám a ruhapróbát követően, néhány nappal az esküvő előtt a menyasszony váratlanul közölte vele és egy másik, közös barátnőjükkel, hogy mégse szeretné, ha koszorúslány lenne.

A fiatal nő, aki a Redditre nemthrowittothewolves60 néven regisztrált, elmondta, először megkönnyebbült, hogy mégse kell a menyasszony által kiválasztott ruhában feszengenie, ám nem sokkal később a fülébe jutott a valódi ok, amiért kvázi “kidobták őket“.

“Egy közös ismerősünk árulta el, hogy a menyasszony, aki egész addig a legjobb barátnőnk volt, azért nem akarta végül, hogy koszorúslányok legyünk, mert nem tetszett neki, ahogy a kiválasztott ruhában kinézünk a sötét bőrünkkel.” A posztoló még elárulta azt is, hogy ő ázsiai származású, míg a másik lány fekete bőrű.

“Azóta sem mertem elmondani a dolgot a másik lánynak” – tette még hozzá.

Olvass még többet esküvőkről az NLCafé oldalán: 

 

Exit mobile version