Ekkor jön az országos ingyenwifi

nlc | 2016. November 03.
Belátható időn belül megvalósulhat az a terv, mely szerint Magyarország összes településén lesz ingyenesen elérhető wifi.

A tervek szerint nagyjából 2018 második felétől használhatják majd a magyarországi lakosok az ingyenes wifiszolgáltatást, a Digitális Jólét Programban megfogalmazott cél az, hogy az ország minden településén legyen egy köztéri és egy középületben elérhető hozzáférés – értesült a Világgazdaság.

Az Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) tájékoztatása szerint a koncepció kialakítása során figyelembe kell venni az összes kapcsolódó projektet, így a Szupergyors Internet Programot is, amelynek keretében minden magyar háztartásnak elérhetővé kell tenni a másodpercenkénti 30 megabites sávszélességű internetet.

A szélessávú hálózat fejlesztését uniós támogatással valósíthatják meg a győztesek. A tenderre 43 pályázó cég 234 ajánlatát bírálták el a kiírók. A nyertesek mindent összevetve 43 milliárd forint támogatásban részesülnek, a projekt összköltsége közel 63 milliárd forint. A pályázatban feltétel volt, hogy a nyertesek vállalják: az adott járásban minden fejlesztéssel érintett település központjában ingyenesen elérhető vezeték nélküli internetszolgáltatást tartanak fenn.

Exit mobile version