Életveszélyes gyaloglás közben az SMS

nlc | 2016. December 17.
A legnagyobb veszélyben akkor vagyunk, ha az úttesten való átkelés közben pötyögünk üzenetet.
Mire figyelsz?
Figyelsz?

Miközben a telefonunkat nyomkodjuk, négyszer nagyobb a valószínűsége, hogy nem vesszük észre például a felénk száguldó járművet, vagy épp figyelmen kívül hagyjuk a lámpa tilos jelzését – állítja egy friss tanulmány.

Amerikai kutatók idén nyáron Seattle város forgalmas csomópontjaiban tanulmányozták a gyalogosok viselkedését. Megfigyeléseik alapján a lehető legveszélyesebb dolog, amit egy gyalogos tehet, ha úgy kel át az úttesten, hogy közben esemesezik. Emellett azonban megzavarhat még a telefonálás, a zenehallgatás, illetve az is, ha valakivel beszélgetünk, de a velünk lévő házikedvenc is elvonhatja a figyelmünket a veszélyekről.

A gyalogosok 30 százalékára jellemző, hogy valami mással foglalkozik az úttesten való átkelés közben, közöttük is a tizenévesek és a fiatal felnőttek vannak többségben. Tízből egy gyalogos zenét hallgat, 7 százalék nyomkodja a készülékét, 6 százalék pedig beszél a telefonján.

A szakemberek szerint érdemes lenne már az iskolában felhívni a gyerekek figyelmét ezekre a veszélyekre.

Exit mobile version