Sírva búcsúzott halott gazdájától egy ló

nlc | 2017. Január 06.
A megdöbbent hozzátartozók még egy videót is készítettek arról, ahogy a hűséges patás búcsút vesz imádott gazdájától. Nagyon megható!

“Még hogy az állatoknak nincsenek érzéseik! Itt az élő bizonyíték” – nyilatkozta nem sokkal barátja temetése után Francielio Limiera. A fiatal férfi hozzátette, ha nem a saját szemével látta volna a gyászoló hátasló reakcióját, egész biztosan nem hitte volna el a dolgot. “A temetőbe vezető úton végig kísérte a koporsót, és nyöszörgő hangot hallatott, mintha csak fájt volna valamije.”

Francielio elárulta azt is, 34 éves barátját, Wagner de Lima Figueiredót nem sokkal karácsony után érte súlyos motorbaleset, miközben a szüleihez sietett. “Súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett a baleset miatt. Miután kórházba szállították, kétszer is életmentő műtéten esett át, de hiába minden, az életét nem tudták megmenteni.”

A barát a Daily Mail című brit lapnak elmondta, a hátas nagyon sokat jelentett barátjának, szinte minden létező szabadidejét a lovardában töltötte. “A családja úgy gondolta, mivel ilyen sokat jelentett neki az állat, elhozzák őt is a temetésre, hogy elbúcsúzhasson. Senki sem gondolta, hogy a ló tényleg így is tesz majd.”

Íme a felvétel a megható eseményekről:

 

Olvass még többet gyászoló állatokról az NLCafé oldalán: 

Exit mobile version