102 éves magyar filmet hoz haza a Filmarchívum

nlc | 2017. Február 02.
Egy 1915-ben bemutatott magyar némafilm került elő az amszterdami EYE Filmmuseumban. A munkászubbony című mozi az egyik legrégebbi fennmaradt magyar játékfilm, egyben a korszak színész sztárjának, Hegedűs Gyulának egyetlen fennmaradt filmje.

Januárban egyeztetett a Magyar Nemzeti Filmarchívum és az EYE Filmmuseum, ennek eredményeként a film a Filmarchívum gyűjteményébe került, ahol restaurálják és digitalizálják.

A Bródy István rendezésében készült A munkászubbonyt 1915. január 12-én mutatták be. Főszerepét Hegedűs Gyula játssza, akinek játékáról semmilyen mozgókép nem maradt fenn, noha egyéb források szerint korának olyan meghatározó színészegyénisége volt, hogy egykori teátruma, a Vígszínház közelében utcát is elneveztek róla. Ahogyan nemrég egy másik némafilmkincs, A toloncz felfedezésekor Jászai Mari játékával lettünk gazdagabbak, úgy most előre örülhetünk annak, hogy nemsokára megelevenedik előttünk egy másik színészóriás játéka is.

A holland kutatók első ránézésre azt hitték, hogy a gyűjteményükben található némafilm egy osztrák alkotás, mivel a tekercseken német feliratokat találtak, a dobozokon pedig – tévesen – Lehár operettjének, a Cigányszerelemnek a német címe volt feltüntetve. A film története azonban nem egyezett az operettével, ezért alaposabb kutatásba fogtak. Így találtak rá a Hangosfilm.hu filmtörténeti adatbázisban A munkászubbony címet viselő magyar filmdrámára, ennek alapján végül sikerült azonosítaniuk a szereplőket és a fennmaradt kritikák segítségével rekonstruált történetet.

Az 1900–1930 közötti némafilmkorszakból mindössze néhány alkotás maradt fenn eredeti hosszban. A fennmaradt filmek nagyrészt hiányosak vagy töredékesek, gyakran csak fényképek, cikkek maradtak meg róluk. A munkászubbony előkerülése nagy szenzációnak számít, mert a Filmarchívumnak korábban semmilyen anyaga nem volt belőle, holott egyike az első hosszabb magyar játékfilmeknek.

Fotók:
Hegedűs Gyula portré: Magyar Nemzeti Filmarchívum
A munkászubbony hirdetés / Hangosfilm.hu

Exit mobile version