Hatalmas szélviharra figyelmeztet a meteorológia

MTI | 2017. Február 28.
Rögzíts le mindent, komoly szélviharok jönnek több megyében is. A Dunántúlon és a középső országrészben elsőfokú riasztás van érvényben.

Több megyében viharossá fokozódó szélre figyelmeztet a meteorológia. Kezdetben a Dunántúl északnyugati felében, majd – az ország délkeleti harmadának kivételével – a többi országrészben is egyre gyakrabban lehetnek 60-80 kilométer/órás széllökések.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint a délelőtti, késő délelőtti órákban sík vidéken, elsősorban Győr-Moson-Sopron megye tágabb környezetében nem zárható ki egy-egy 90 kilométer/óra feletti széllökés. Emiatt Győr-Moson-Sopron megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki. Budapestre és Pest, továbbá Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyében elsőfokú a figyelmeztetés.

via GIPHY

    

Délutántól az éjféli órákig ismételt egyre inkább a Dunántúl északnyugati harmadában fordulhatnak elő viharos (55-70 kilométer/óra körüli) széllökések.

Az előrejelzés szerint kedden a legmagasabb hőmérséklet 14-19 Celsius-fok között várható. Késő estére 7-12 fok közé csökken a hőmérséklet. Napközben nem várható csapadék, de estétől előbb a Kisalföldön, éjszaka pedig már másutt is egyre többfelé elered az eső.

Exit mobile version