Van egy főváros, ahol 30 évig nem szólhatott nyilvánosan zene

MTI | 2017. Március 11.
Csaknem három évtized után fordult elő újra, hogy koncertet rendezhettek Rijádban, Szaud-Arábia fővárosában.

Azért még nem volt teljes a zenei élmény, mert a 90-es évek utáni első rijádi koncert kétezer fős közönsége kizárólag férfiakból állt, és a zenészek sem nők voltak.

Noha az eseményen kizárólag férfiak vehettek részt, szakértők így is előrelépésként értékelték a rendezvényt. Megfigyelők szerint a szaúdi kormányzat azon fáradozik, hogy több szórakozási lehetőséget biztosítson a lakosoknak, a konzervatív vallásos erők azonban ellenzik ezt.
    
A belépőkért 40-200 ezer forintos összeget kellett fizetni, ennek ellenére a csütörtök esti koncert telt házas volt, a jegyeket 30 perc alatt elkapkodták a szervező Rotana Music szerint.
    
A fellépők közül Rasid al-Madzsid inkább popzenét, a fiatalok körében különösen népszerű Muhamad Abdu pedig hazafias, romantikus dalokat játszik. A nézőtéren akadt, aki száját tátva bámult a színpad irányába, mások táncra perdültek.

Rasid al-Madzsid játszik

    
Szaúd-Arábia lakosságának a fele fiatalabb 25 évesnél. Az elmúlt években a közösségi háló miatt nőtt a kormányzatra nehezedő nyomás, hogy változásokat vezessenek be. 2015-ben útnak indították a gazdasági és társadalmi reformokat szorgalmazó Vision 2030 nevű programot, valamint létrehoztak egy hatóságot a kulturális események rendezésére.
    
Októberben az egyik rijádi egyetemen hiphopkoncertet tartottak, Abdu pedig januárban Dzseddában lépett fel, ahol hét éve nem rendeztek koncertet.
    
A rijádi koncert szervezői rámutattak arra, hogy sok szaúdi az Öböl-menti államokba utazik, ha szórakozni akar. “Miért ne lehetne itthon is?” – vetették fel.

 

Exit mobile version