Nem szállhatsz vissza vécé után a buszra

nlc | 2017. Március 29.
Meglehetősen furcsa szabályt vezetett be a Volánbusz a járatain. Ha egy háromórás út során vécére kell menni, ezért a buszt az utas leállítja, akkor csomagjaival együtt a pihenőben hagyják, nem szállhat vissza a buszra.

Szerencsére gyorsan rájöttek a Volán társaságnál is, a szabály igencsak hajmeresztő. A rendelkezést egyébként egy utas panaszát követően léptették életbe, aki arra panaszkodott, azért késte le Zalaegerszegen a csatlakozást, mert az autóbusz útközben pihenőt tartott.

A buszsofőröket is meglepte a felhívás, amikor olvasták, nem állhatnak meg ezentúl a megszokott pihenőhelyeken. Az ATV megtudta, a rendelkezést a zalai busztársaság vezetője hozta az ügyfélpanaszt követően.

Az egyik megkérdezett sofőr elmondta, a rendelkezést egyszerűen lehetetlen betartani, hiszen a járatokon idős emberek, cukorbetegek, vízhajtó gyógyszert szedő utasok és kismamák is utazhatnak, de még a fiataloknak és a sofőröknek is hosszú a Zalaegerszeg-Budapest közötti három-három és fél órás utat megállás nélkül végigülni. Ráadásul mennyire embertelen, a pihenőben hagyni valaki azért, mert vécére kellett mennie.

A busztársaság a korlátozást egyetlen napig tartotta érvényben, már a rendelkezés napján vissza is vonták.

A pihenőben hagyták volna csomagjaikkal együtt az utasokat

 

Exit mobile version