Egy élet valósága groteszk humorban – 105 éve született Örkény István

Kármán Nikola | 2017. Április 05.
Az író túlélt magánéleti válságokat, munkaszolgálatot, megszenvedte a hadifogság éveit, politikai tiltólistára került, mégis világsikereket alkotott. Hogy hogyan? Egyszerűen. Egy kegyetlen világban, a véres valóság közepette is ember tudott maradni, akit a humora soha nem hagyott el.

Anélkül, hogy Örkény életrajzi adatait ismernénk, műveit végigolvasva is bőven megismerhetjük őt, jellemét, életének fontos eseményeit, gondolkodásmódját, világlátását. Az általa papírra vetett minden mondatnak ugyanis saját tapasztalás az alapja. Írásai alapján egy kalandos élet tárul elénk, amelyet groteszk humorral ábrázol, és ahol a tragédiák olykor komédiába fordulnak.

A többek között Kossuth-díjjal kitüntetett író 1912. április 5-én született, viszonylag jómódú családban, de édesapja olykor bohém viselkedése azért nehezítette a gyermekkorát. Egy ideig ő maga sem gondolta volna, hogy egyszer az írás lesz a mindene, de gyorsan világossá vált, hogy ez az ő legmegfelelőbb önkifejezési módszere. Eleinte vegyészmérnöknek és gyógyszerésznek tanult, majd huszonévesen Londonban és Párizsban élt egy ideig, ahol alkalmi munkákból tartotta fenn magát.

Első elbeszélése 1937-ben jelent meg Tengertánc címmel, de mielőtt karrierje felfelé kezdett volna ívelni, hirtelen egy teljesen más világba csöppent: kitört a második világháború. Örkényre ekkor zsidó származása miatt komoly megpróbáltatások vártak. Munkaszolgálatra vitték a Don-kanyarba, majd hadifogságba esett, és csak 1946-ban tért haza szinte csodával határos módon. Az írásnak a hadifogság alatt sem fordított hátat, sőt az tartotta benne a lelket. Borzalmas élményeit később, az 1947-ben írt Lágerek népében foglalta össze. “Soha még ilyen szépek nem voltak a magyar nők, mint most, a foglyok emlékezetében. Mindenki szerelme szépült és tisztult…” – írta arról, hogyan is gondoltak társaival a fogság évei alatt szeretteikre.

Íróból gyógyszerész lett az ’56-os forradalom után

A háború után 1949-től színházi dramaturgként, majd a Szépirodalmi Kiadó lektoraként dolgozott, és közben csak írt, és írt. Az 1956-os forradalomban való részvételéért azonban 1963-ig tiltólistára került. Az ’56-os események történésekor ugyanis október 30-án az Írószövetség elnökségi tagjaként ő mondta be a rádióban azt az azóta is sokat idézett mondatot, amely szerint: “A rádió éveken át a hazugság szerszáma volt. Parancsokat hajtott végre. Hazudott éjjel, hazudott nappal, hazudott minden hullámhosszon.” A forradalom leverése után ezért hosszú ideig nem publikálhatott, évekig eredeti foglalkozása szerint, gyógyszerészként dolgozott.

Világsikereket alkotott, de a nagy álma mégsem teljesült

Örkény István azt vallotta, hogy írni kell mindennap, ugyanúgy, mint ahogyan egy zongoraművész is naponta gyakorol. Ő pedig ezt tette. Nemcsak a politikai rendszerek, a diktatúrák lényegét, abszurditását mutatta be műveiben, hanem a magyar emberek olykor nagyon különös gondolkodásmódját is. Ami talán hiányérzettel töltötte el: nem teljesült be álma, hogy nagyregényt írjon. Többször nekikezdett ilyen jellegű műveknek, de valahogyan mind félbe maradtak. Helyettük megszületettek a színdarabok, az egypercesek és egyéb sikerművek, de a nagy álom csak álom maradt. Minderről egyszer úgy nyilatkozott, hogy “Öt év óta pörköltöt publikálok.” De még akkor is mindennap írt, amikor csak az asztalfiók volt az olvasója.

A tiltott listáról lekerülve írói pályafutását 1963-ban a Macskajáték című kisregényének megjelentetésével folytatta, amelyből nem sokkal később színdarab is született, és azóta világsiker lett.

Az író 1967-ben különleges műfajjal jelentkezett, amely nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is újdonságnak számított. Az Egyperces novellák rövid, tömör, filozofikus mondanivalójú, groteszk hangvételű művek voltak, amelyekben Örkény azt mutatta meg, hogy milyen megdöbbentő hatást kelt, ha hétköznapi jelenségeket más közegbe helyezünk. Műveiben általában is a kisember vergődését mutatta meg a nagyvilág eseményei közepette. A humorosnak tűnő írások mögött azonban a véres valóság állt. Ahogyan ő fogalmazta meg a groteszk lényegét: “Szíveskedjék terpeszállásba állni, mélyen előrehajolni, s ebben a pozitúrában maradva a két lába közt hátratekinteni. Köszönöm”.

Örkény István ugyancsak 1967-ben rukkolt elő a Tóték című, nagy sikerű drámájával, amely világsikert hozott számára, miután számos országban, rengeteg nyelven megjelentették és bemutatták, sőt, Fábri Zoltán rendezésében film is készült belőle “Isten hozta, őrnagy úr!” címmel.

Gyermekeivel “meselevelek” útján kommunikált

Örkény szerelmi élete is éppen olyan kalandos volt, mint életének egyéb területei. Háromszor nősült, első felesége Gönczi Flóra volt, akivel huszonévesen kötött házasságot, de csak négy évig éltek együtt. Második nejével, F. Nagy Angéla gasztronómiai szakíróval, szakácskönyvíróval 12 évet töltött együtt, és két közös gyermekük született. Harmadik felesége, Radnóti Zsuzsa dramaturg 14 évig, az író haláláig volt a társa. Mivel gyermekeitől válása után külön élt, nekik szóló levelekben írta le gondolatait, így kommunikált velük, Meselevelek címmel meg is jelentek.

Fia, Örkény Antal egy alkalommal úgy nyilatkozott édesapjáról, hogy “tisztességes tudott maradni egy nagyon bonyolult században”. Úgy véli, hogy az írónak élete során sok kompromisszumot kellett kötnie, de mindig tudta, mi a jó és mi a rossz. Örkény István 1979. június 24-én halt meg, miután gerinccsigolyája összeroppant.

Exit mobile version