Ahogy a települések egyre nagyobbak lettek, egyre több illemhelyet kellett létrehozni, de a vár falába vágott lyuk vagy a bidéből utcára öntött emberi ürülék nem volt éppen jó módszer erre. Az angol WC-t, amelynek lényege, hogy vízöblítéssel működik, a 16. században találta fel egy angol nemes, bizonyos Sir John Harrington. Az úriembernek I. Erzsébet királynő volt a keresztanyja, ezért az öblítéses WC-ből Harrington kettőt készített: egyet magának és egyet a királynőnek. Egy öblítéshez körülbelül 28 liter vízre volt szükség, az ürülék a WC alatti pöcegödörbe került, drága volt és nem túl hatékony.
Harrington találmánya nem aratott nagy sikert, kortársai kinevették, ráadásul a királyné hangosnak találta a szerkezetet. A férfi így nem épített több WC-t, a találmány egy időre teljes feledésbe merült, továbbra is a különböző formájú, anyagú bilik maradtak közhasználatban.
Az ipari forradalomnak köszönhetően Alexander Cumming órásmester újból elővette a szerkezetet, és 1775-ben kitalálta hozzá a csúszószelepet és az S alakú csövet, amely némiképp elzárta a kellemetlen szagok útját, de az ürülék benne maradt a csőben és továbbra is bűzlött minden. Joseph Brahman tökéletesítette a szelepet, olyan megoldást talált ki, amely véglegesen elzárta a kellemetlen szagok útját, így létrejött az első jól használható vízöblítéses WC. A régi szokások azonban nem tűnnek el könnyen, az emberek többsége még mindig inkább a bilit választotta, ráadásul a csatornahálózat fejletlensége miatt az emésztőgödrök nem tudták tárolni a szennyvizet.
A 19. század közepén az iparosodással és a városiasodással egyre inkább elterjedt a Brahman-féle WC. 1840-ben kezdték el gyártani, ekkor még a középosztály számára, majd 1880-ban indult meg a tömeggyártás, amikor a gyártási költséget csökkenteni lehetett: kerámiacsészéket gyártottak, és egyszerűsítették a mechanikai szerkezetet.
A WC így kényelmes és egyben megfizethető lett, valamint a megfelelő kapacitású csatornahálózat is kiépült Európa-szerte. A 20. századra már mindenki számára elérhető volt az angol WC, igaz, a munkások esetében 2-3 család használt egy toalettet.
A vízöblítés elvén működő toalett a világon sokféle formában terjedt el a használati pozitúrának megfelelően. Az angol WC-t ülő pozícióban kell használni, míg Ázsiában, Afrikában és az arab országokban a guggolós típus a népszerű. Ezek tökélyre fejlesztésében egyértelműen a japánok viszik a pálmát. A néhányak által találóan “minigolfnak”, “óriás papucsnak” nevezett japán guggolós toalett az elejére szerelt fedőlaptól még higiénikusabb. Az angol WC-t pedig elektromos bidékké fejlesztették: technológia iránti megszállottságuknak köszönhetően többek között vízmelegítő, levegőszárító, ülőkemelegítő, vízsugár-szabályozó funkció is megtalálható a karfán, sőt számos egészségügyi érték mérését is elvégzi a high-tech toalett.
A WC az angol water closet szóból ered, ami olyan helyiséget jelöl, ahol vízöblítéses eszköz van, amely az emberi anyagcsere-termék eltávolítására szolgál. |
1775 óta lényegében még mindig ugyanazon az elven működő WC-t használunk, sok újat nem találtunk ki. Számos tudós hangsúlyozza ennek abszurditását; valamint azt, hogy lenne elég mérnöki tudás ahhoz, hogy kitaláljuk az ürülék energiájának hasznosítását és ne vízzel öblítsük le azt, hanem például mikrohullámokat használjunk. A problémán számos egyetemen dolgoznak világszerte, de a megoldás még mindig várat magára.