Anna Szofi Svájcban született, egy magyar és egy olasz fagottművész gyermekeként. Kiskora óta egyértelmű volt, hogy a komolyzenével szeretne foglalkozni, családja szerint már egy-kétéves korában a hegedűt követelte. “Vártuk, hogy meggondolja magát, hátha kiderül, hogy mindez csak fellángolás, de nem így lett – meséli nevetve Ildikó, Szofi anyukája. – Svájcban a zeneiskolákat meglehetősen hosszú várólista előzi meg. Végül addig mondogatta, mit szeretne, hogy hatéves kora körül kerestünk egy magántanárt.”
“Emlékszem, rendszeresen elkísértem az anyukámat a próbákra – meséli Szofi. – Érdekes, bennem úgy maradt meg, hogy a hegedű választott engem, nem én őt. A végén tényleg én voltam az, aki szó szerint kisírtam magamnak a hangszert. Anya nem akarta. Ez egy nehéz hangszer, mondogatta, de én nem hagytam. Madarat lehetett velem fogatni, amikor végre beadta a derekát.”
Zsibbadás és diagnózis
Szofi tehetségére a tanárok is hamar felfigyeltek. Már kamasz volt, amikor egyikük azzal kereste meg a szülőket, hogy bármennyire is nehéz, lassan átadná a tanítását másnak, attól fél, kevés az amúgy több évtizedes tapasztalata Szofi fejlődéséhez.
A fiatal lány nemrég fejezte be az alapképzést a Berni Zeneművészeti Egyetemen. Mindebben az sem jelentett akadályt, hogy ezelőtt nem egész két évvel az orvosok szklerózis multiplexet diagnosztizáltak nála. “Több tünetem is volt, ami mind valamilyen komolyabb betegségre utalt, legfőképp az extrém fáradtságom – meséli Szofi. – Aztán egyik napról a másikra jött a zsibbadás, majd a jobboldali bénulás a mellkasomtól végig, lefelé. Amikor közölték velem a diagnózist, mindenki megijedt, a barátaim szó szerint kétségbeestek. Amit én megértek, de én más vagyok! Nem féltem igazán. Szinte a legelső gondolatom ez volt: rendben, most, hogy tudom, hogy ez van, megkeresem a megoldást. Nem halhatok meg, és főként nem bénulhatok le. Akkor örökre vége lenne a zenélésnek.”
|
A sclerosis multiplex a központi idegrendszer krónikus gyulladásos megbetegedése. A tünetek nagyon különbözőek lehetnek. Legkorábban a látóideg-gyulladás, a mozgáskoordinációs nehézségek, az indokolatlan fájdalmak, a zsibbadás és a merev, görcsös izmok okozta problémák jelentkeznek. Egyik legáltalánosabb tünet a teljesítménytől független fáradtság. A betegség korai szakaszában egy-egy tünet jelentkezik, előrehaladásával a tünetek halmozódása jellemző. A tudomány ma még nem ismer gyógyítani tudó terápiát. A különböző kezelések célja az állapotromlás feltartóztatása és az életminőség javítása. (Forrás: www.smbetegek.hu) |
Az orvosok a svájci klinikán azonnal gyógyszeres kezelést javasoltak, de Szofi az utolsó percben meggondolta magát. A súlyos mellékhatásoktól tartva, gyógyszerek helyett inkább drasztikusan változtatott az étrendjén, és változtatott az életmódján. “Sok minden történt akkoriban, amit hívő emberként jelnek tekintettem. Volt bennem dilemma, de végül biztosan éreztem, hogy más utat kell keresnem. Lehet, hogy egyszer eljön az a pont, amikor segítségre lesz szükségem, de egyelőre jól vagyok – magyarázza. – A korábbi tünetek teljesen elmúltak. Karban tudom tartani a betegségem. Régen mindig, mindenhova rohantam, most jobban odafigyelek magamra. Kevesebben aggódom. Megtanultam lazábban venni a dolgokat. Kitapasztaltam azt is, hogy miket kell ennem. A hegedülésben nagyon fontos a tartás, a jó fizikai erőnlét, ezért sokat tornázom. Ha pedig fáj valami, vagy fáradtnak érzem magam, azonnal pihenek.”
Édesanyját, Ildikót már jobban felkavarják az emlékek. “Nagyon nehéz időszak volt. Borzasztóan aggódtunk érte, féltettük. Az első reakciónk az aggodalom mellett az volt, hogy biztosan pályát kell majd módosítania. De hamar kiderült, hogy nem fogja feladni a zenélést, ez az élete.”
A kezelésekkel kapcsolatos döntésben a szülei nem akarták befolyásolni Szofit. “Ez hatalmas felelősséget jelent, különösen, mivel az orvosok sem garantáltak ötven százaléknál nagyobb sikert. Szofi egy érett, okos, felnőtt ember, akinek saját, kialakult véleménye és világnézete van. Mi pedig bíztunk benne. Valójában ez utóbbi nem is volt kérdés. Emlékszem, amikor megtudta, hogy mi okozza a tüneteket, azt mondta: ’Anya, végiggondoltam, hogy talán változtatnom kell valamin, de akárhogy töröm a fejem, nem találok semmit.’ Számomra az volt a legmegindítóbb, hogy semmi lázadás nem volt benne. Persze, nincs min csodálkozni. Már gyerekkorában is ilyen volt. Tudom, elfogult vagyok vele, de Szofit a környezete is nagyon jó gyereknek tartotta. Önzetlen volt, alázatos és átlagon felüli volt benne a szeretet. Emlékszem, néha attól féltem, én fogom elrontani őt valamivel. Előfordult, hogy úgy jött haza, hogy volt egy csapat gyerek mögötte, a gyerekek anyukáival. Meg akartak ismerni, mintha miattam lenne olyan, amilyen.”
Az eredeti terv az volt, hogy Szofi Ausztráliában folytatja a mesterképzést. Kapcsolatba került egy ausztrál tanárral, akinek őszintén írt a betegségéről. “Először azt hitte, le fogja beszéli róla, hogy folytassa a hegedülést – meséli az édesanya –, netán nem is válaszol a betegség miatt. Legnagyobb meglepetésére a tanár a válaszában azt írta, hogy neki is szklerózis multiplexe van, ő is ezért költözött ki Ausztráliába. Amikor közölték vele az orvosai a diagnózist, azt hitte, vége a karrierjének, vége az életének. Ehhez képest akkor indult el a pályája…”
Ausztrália helyett Virtuózok
Szinte minden el volt már rendezve, azonban az utolsó pillanatban adminisztrációs problémák miatt nem utazhatott. Így jött a képbe a Virtuózok tehetségkutató verseny. A lehetőségre a Magyarországon élő nagypapa hívta fel Szofi figyelmét. A fiatal lány azt mondja, kicsit a papa kedvéért jelentkezett. “Hatalmas öröm, hogy eddig is eljutottam, hihetetlen élettapasztalatokat ad egy ilyen verseny. Hogyan készül egy tévés felvétel, mi zajlik a színpad mögött, mekkora csapatmunkát jelent mindez… fogalmam sem volt minderről. Ráadásul rengeteg kedves embert ismertem meg, akiktől nagyon sok szeretetet és bátorítást kapok.”
Az egyetlen komolyabb nehézséget a hosszú várakozás és az abból adódó izgalom jelentette. “Ez a része nehezebb volt, mint vártam. Szeretek egyedül lenni egy-egy fellépés előtt, itt ez csak a mosdóban volt lehetséges. Pedig szükségem van erre a kis időre. Ilyenkor egyrészt imádkozom, másrészt légzőgyakorlatokat végzek, ami segít a koncentrálásban.”
Az elődöntő után nem sokkal Szofi kapott egy hegedűt a Virtuózok alapítványától. Ha valamiről, akkor az új hangszerről tényleg elragadtatással beszél. “Rengeteget számít, talán mondanom sem kell, nekem messze ez a legjobb hangszerem eddig. Ezzel addig gyakorolhat az ember, amíg el nem ájul” – nevet fel ismét.
Csak a zene van
Szofinak jelenleg a zene körül forog minden, idetartoznak a kóruspróbák is – azzal a kórussal, amit a barátaival alapított –, valamint a fellépések. Ezen kívül is sűrű a program a Virtuózok óta, de ezzel kapcsolatban nagyon titokzatos, azt mondja, egyelőre semmit nem akar elkiabálni.
“Azért szeretek zenélni, amiért minden más művész is. Jó adni, jó örömet okozni, boldoggá tenni másokat. Ha az ember jól csinálja, amit csinál, akkor a zenének hatalmas ereje, hatása van. Fontos nekem ez azért is, mert segít kifejezni azt, amiket szavakkal nem tudnék. Képtelen lennék zene nélkül élni.”
A jövővel kapcsolatban Szofi is, Ildikó is nagyon bizakodóak. “Most úgy néz ki, hogy Genfben folytatom a tanulmányaimat. Ez egyetlen szempont miatt jobb, mint Ausztrália, ott van a reptér, és sokkal könnyebben haza tudok jönni, ha itthon van fellépésem, vagy programom. A tervem az, hogy a mesterképzés után tanítani fogok. Mindig is gyerekekkel szerettem volna foglalkozni, ha valaki, én pontosan tudom, mekkora kincs a zene az életben – mondja Szofi. – A másik álmom, hogy kamaracsoportban zenélhessek, de szerintem sok lehetőséget hoz majd még az élet, olyanokat, amikről eddig álmodni sem mertem. A betegségtől egyelőre úgy érzem, nem kell félnem. Pláne, amikor ennyi öröm ér, mint mostanában. Ez kihat a testemre is. Bármennyire fáradt vagyok néha, úgy érzem, lesz erőm!“
“Nem tudjuk, mit hoz a jövő, de hiszünk benne, hogy Anna Szofi meg fog tudni birkózni a betegséggel – mondja Ildikó. – Hihetetlen akarat van benne. Bevallom, néha én magam is belőle merítek erőt.”