Ilyen lenne a Szomszédok 2017-ben

Rényi Ádám | 2017. Május 07.
Alma Londonban vendéglátózik, Jutka a Klikkel harcol, Vágási Feri applikációt fejleszt, János pályaelhagyó lett elvi és politikai okok miatt. Janka pedig töretlenül iszik. 2017 beköszöntött a Szomszédokhoz is. Megnéztük, mi újság ma a Lantos utcában.
1987. május 7-én, kereken 30 éve indult a Szomszédok. Ma már nosztalgiával tekintünk vissza a teleregényre, amelyben Julcsi kamasz cimbije 30 másodperc alatt ivott meg egy üveg vodkát, amelyben Gábor Gábor már akkor startupvállalkozásokba fogott, amikor még azt sem tudtuk, mi az, amelyben két nyugdíjas művész és egy nyomdász minden banditát elfogott a lakótelepen. Ez volt a mi Dallasunk. Szóval május 7-én mi másról írhatnánk, mint a Szomszédokról. – a szerk.

Vágásiéknál Jutka megharcol Bakonyival

Hável nyugdíjba megy, Jutka pályázik az iskolaigazgatói helyre. Élvezi a tantestület támogatását, de a Klik Bakonyit szeretné az intézményvezetői székben látni, akinek nagyon jók a személyes kapcsolatai a kisebbik kormánypárt egy meg nem nevezett prominensével. A tanárok és a szülők kiállnak Jutka mellett, és fáklyás felvonulást tartanak a gazdagréti lakótelepen.

A felvonuláson nem vesz részt Feri, Jutka férje, mert nem tud hazajönni Németországból, ahol dolgozik. Feri először fuvarozói állást kapott egy duisburgi szállítmányozócégnél, később kiderült, hogy nagyon ért az internethez, így most Düsseldorfban fejleszt applikációkat. A család most kétlaki életet él. Kisfiuk, Matyi azóta elvégezte az egyetemet, most egy reklámügynökségnél dolgozik junior account manager pozícióban, és egy albérletben lakik a Jókai utcában.

Jutka nincs egyedül így sem, hiszen bebútorozott hozzá a Szomszédok Janka nénije. Az égbe szökő svájcifrank-hitele miatt ugyanis Janka eladta a lakását, és minden holmijával együtt megjelent a Lantos utcában. Azóta Jutka elzárva tartja a szeszes italokat, de Janka kihívta az ajtómentőt, azóta neki is van kulcsa az italos szekrényhez. Az üvegeket vízzel tölti fel.

Takácséknál Alma is kivándorolt az országból

Lenke néni végleg visszavonult a közértek világától, sőt idős kora miatt vásárlóként sem tud már lemenni a boltba. Így Taki bácsival a Tesco házhoz szállítási szolgáltatását élvezik. A kiszállított árucikkeket azért alaposan átnézi Lenke, hogy nem folyik-e a tej. Taki bácsi már a taxik sárgára matricázásakor kiszállt a buliból, később egy évre visszatért Uber-sofőrként. Büszke volt rá, hogy csupa 5 csillagot kapott, és ugyan sajnálta, hogy véget ért ez a korszak is az életében, de már ő sem bírta volna sokáig erővel. Csak azt bánja, hogy nem pallérozhatja angoltudását, amire a bulinegyed kapatos angoljainak szállítása közben tett szert.

Mivel az Alkotás presszóból tulajdonosváltás után mexikói étterem lett, ahol Almára már nem tartottak igényt, Alma visszament stewardessnek a Malévhoz. De mivel a Malév csődbe ment, kiment Angliába. Most egy kelet-londoni lengyel étteremben üzletvezető-helyettes. Együtt él egy lengyel férfival, Tymoteusszal.

Az erdőrészt, amelyet erdészként János felügyelt, privatizálták, és tehetős Pest megyei nagybirtokos vette meg. János úgy döntött, hogy elhagyja a pályát, új feleségével falusi turizmussal kezdtek foglalkozni.

Mágenheim Julcsi, az állástalan újságíró

Kutya úr idősek otthonába került, lakását unokaöccse kapta meg, aki nem költözött be, hanem AirBnB-lakássá alakította. Azóta a Lantos utca 8. tele van spanyol fiatalokkal, ami téma volt a lakógyűlésen is, amelyet az új közös képviselő, Julcsi férje, Kristóf vezet. Julcsi egy bántalmazó kapcsolatot követő válás után a Tinderen találkozott újra diákkori szerelmével, akivel közösen nevelik első házasságából származó lányát, a kis Julikát. Julcsi a Metropolnál helyezkedett el újságíróként, de az megszűnt, ezért a Riposthoz ment, de lelkiismereti okokból távozott. Most gasztroblogot ír, és külsőzik egy PR-ügynökségnek.

Ádám felhagyott a mentőzéssel, egy kórházban dolgozik osztályvezető főorvosként. Tagja a szakszervezetnek, és állandó felszólalója az egészségügyben tapasztalható nyomorúságos állapotokat számon kérő tüntetésnek, hiába figyelmezteti a főnöke, hogy ebből még baj lesz.

Gábor Gábor eladta a kozmetikát Julinak, és startupot alapított, amihez kedvező kamatozású Széchenyi-hitelt vett fel. Juli pedig visszahívta az üzletbe Oli urat, aki meggyőzte, hogy alakítsák át csak férfiakat fogadó barber shoppá, mert az most nagyon megy.

Etus a Facebookon ráakadt Svájcban élő unokatestvérére, aki Budapestre jött, és hatalmas lehetőséget látott a Szikszay-kerámiákban. Ma már Zürichben Szikszay-szalon is van a Bahnhofstrassén, Etus nagyon gazdag lett, de vagyonának jelentős részéből hajléktalanokat segítő alapítványokat támogat. Gyakran vigyáz Julikára, a dédunokájára.

Lillácska és Sümeghy

Sümeghyt már idősek otthonába sem hívták operaáriákat előadni, így átnyergelt a musicalekre. Lillácska kartonpapírból készített neki egy az operaház fantomjának maszkjára hajazó álarcot. Azóta falunapokon is fellép, bár az utóbbi időben inkább széken ülve, mert volt egy trombózisa tavaly nyáron.

 

Exit mobile version