Dés Mihály író, műfordító, a Pesti barokk című kötet szerzője hosszú betegség után, 67 éves korában, csütörtökön hunyt el Barcelonában, temetése vasárnap lesz Budapesten – írja a litera.hu.
Az ELTE magyar–spanyol szakán végzett. Bacsó Péter szatirikus filmjének, az 1986-ban forgatott Banánhéjkeringőnek a főszerepét alakította.
Még ebben az esztendőben, egy spanyol nővel kötött házassága után elhagyta Magyarországot, Katalónia fővárosába, Barcelonába költözött. 1988-ban a Szalai–Dárday-filmrendezőpáros A dokumentátor című filmjének főszerepét is eljátszotta.
Spanyolországban újságíróként kezdte pályáját, cikkei, esszéi, kritikái a legfőbb napilapokban és folyóiratokban jelentek meg. 1995 és 2003 között a Barcelonai Központi Egyetem tanára, pályája során több színházi, vers- és novellaantológiát válogatott, tanulmányai, előadásai számos kollektív kötetben jelentek meg, spanyolul elbeszéléseket is publikált.
2013-ban jelent meg itthon első regénye, a Pesti barokk, amivel újra bekapcsolódott az irodalmi életbe.
2014-ben 77 pesti recept – Gasztronómiai anyaregény címmel jelent meg újabb kötete.