A 12 éves kislány úgy énekel, hogy ki sem nyitja hozzá a száját

nlc | 2017. Június 01.
A népszerű tehetségkutató műsorban fellépő 12 éves kislány azonnal zsebre rakta a netet elképesztő hasbeszélő tehetségével.
A 12 éves kislány úgy énekel, hogy ki sem nyitja hozzá a száját
 

A hasbeszélők mára már eléggé kimentek a divatból, de az alig 12 éves Darci Lynne mindenképpen szeretné újra feléleszteni ezt az ódivatú művészetet. És ehhez minden tehetsége megvan, sőt, talán még annál is több – Lynne ugyanis nemcsak hasbeszélő, hanem egyenesen hasénekes, aki úgy áriázik csukott szájjal rózsaszín ruhába bújtatott, Petunia névre hallgató plüssnyulán keresztül, hogy az ember előbb tulajdonítaná a hangot a nyúlnak, mint a kislánynak.

Egyelőre nem is mondunk semmi mást, mert ezt tényleg látni kell:

A kislány az America’s Got Talentben lépett fel, és természetesen elsöprő sikert aratott, szóval a verseny folytatódik Darci és Petunia számára. Alig várjuk, mivel rukkolnak elő legközelebb!

 

BoredPanda

Exit mobile version