A Batman-trilógia rendezője bejelentkezett egy James Bond-filmre

Kránicz Bence | 2017. Július 11.
Christopher Nolan egyszer már jelezte, hogy szívesen rendezne James Bond-filmet, most megint bejelentkezett a feladatra. Daniel Craig pedig ötödször is eljátszhatja a 007-est.

Christopher Nolan, a Batman-trilógia és a hamarosan mozikba kerülő Dunkirk rendezője korábban már beszélt arról, hogy az Őfelsége titkosszolgálatában című 1969-es James Bond-film, különösen annak alpesi akciójelenetei az Eredet című filmjére is hatással voltak. Nolan azt sem rejtette véka alá, hogy szívesen rendezne egyszer egy Bond-filmet, most pedig egy friss interjúban megint felhozta a témát.

Azt mondta, többször is beszélt már a producerekkel, és megtalálták a közös hangot. Viszont ha Bond-filmet rendezne, újra kitalálná a szériát, márpedig az most szerinte jól elvan nélküle is.

Hétfői hír, hogy Daniel Craig aláírt egy újabb Bond-filmre, legalábbis a Daily Mirror szerint. Ez lenne Craig ötödik Bond-filmje. A brit lap azt is tudni véli, hogy a Skyfall betétdalát éneklő Adele megint énekelne a főcímben.

Exit mobile version