Mindenki Siófokon pörög (X)

nlc | 2017. Július 17.
Múlt szombaton nem csak az időjárás-applikációk szerint sütött a nap, hanem a valóságban is, így ebéd után egy hirtelen ötlettől vezérelve vonatra ültünk néhány haverral (plusz az egyikük 5 éves, Berci nevű unokaöccsével), és lezötyögtünk Siófokra.

Murphy, hogy mire odaértünk, beborult az ég… Sebaj, az egyik lány, aki egyébként fotós, kitalálta, hogy nézzük meg a helyi óriáskereket, mert már tavaly is tervezte, hogy lő néhány fotót a magasból. Elballagtunk a Nagystrandig, ahol kiderült, hogy a 2000 forintos óriáskerékjegy délután kettőtől tartalmazza a strandbelépő árát, Berci pedig egy ezresért bejöhetett.

Jó terv volt, de nem csak nekünk jutott eszünkbe, így kb. 20 percet várakoztunk. A gyerekkel sorban állást megkönnyítette a kerék tövében található játszótér, egy kedves fagyiárus és a meglepően kellemes zene. 🙂

Berci intenzív érdeklődésének köszönhetően a személyzet nevén és korán kívül azt is megtudtuk, hogy a Siófok Óriáskerék 40 méter magas, 24 kabinja van, 144 fő a kapacitása, kb. 10 perc egy menet, és a belga gyárból egyenesen a déli part fővárosába utazott, ahol augusztus végéig állomásozik.

Vezetés közben, ha piros a lámpa, van egy rossz szokásom: mindig átbámulok a szomszéd autóba… most is ezt tettem; pörögtek velünk sokgyerekes családok, az esti bulit megalapozó fiúk-lányok, romantikázó párok, sőt néhány társasútra érkezett cuki német nyugdíjas is.

A fotós barátnőnk végül minden oldalról, fényviszonyban és szögből megörökítette a Siófok Óriáskereket. Ne csak a csodás képeket nézzétek, próbáljátok ki a helyszínen is! 🙂

 

Exit mobile version