86 évesen fejezte be az egyetemet a vagány nagyi

nlc | 2017. Július 20.
Peggy Styles 15 évesen kénytelen volt otthagyni az iskolát, most pedig 86. életévében végre megszerezte doktori fokozatát is.

A kamaszévek nem voltak könnyűek Peggy Styles számára. Styles 1931-ben született Angliában belga szülők gyermekeként, majd hatévesen Belgiumba költözött, ahonnan újra visszatértek Angliába néhány évvel később. A sok költözés és a nyelvi nehézségek miatt Peggy számára nehézkesen ment a tanulás, és 15 évesen ott is hagyta az iskolarendszert mindenféle végzettség nélkül.

Az asszony később megházasodott, és gyerekei születtek, és egészen addig nem is foglalkozott a tanulás gondolatával, míg unokája meg nem kérte rá, hogy segítsen neki második világháborúval kapcsolatos házi feladatában. Peggy újra iskolákba iratkozott, és fokozatosan haladt előre: először alapszakos diplomát szerzett tanácsadásból, majd a mestert is megcsinálta hozzá.

Egyetemi tanulmányai közben aztán sajnos durva vesefertőzést kapott, ami több mint egy évre ágyhoz kötötte – erre az időre újra fel kellett függesztenie a tanulást. Styles tehát csak most, 86 évesen fejezte be az iskolát, már ami a doktori fokozatot illeti. Peggy idén EdD fokozatot szerzett (ez a PhD-hez hasonló doktori program), és azt mondja, ha tehetné, élete végéig folytatná a tanulást.

 

Metro

Exit mobile version