A hetvenes évek közepéig nagyítóval sem találunk vérbeli akcióhősnőt a filmekben, ők csak kiegészítők, esetleg megmentendő áldozatai lehettek a kemény férfivilágnak. Amikor Sean Connery, Clint Eastwood, Steve McQueen, Charles Bronson és a többi abszolút alfahím uralta a vásznakat, Hollywoodnak eszébe sem jutott, hogy színésznőknek adjon lehetőséget pisztolyos, akciózós szerepben. Persze akadtak vadhajtások, mint például az 1974-ben bemutatott Foxy Brown, melynek főhőse Pam Grier prostituáltnak áll, hogy megbosszulja pasija meggyilkolását, de ez egyáltalán nem fősodorbeli alkotás volt, ráadásul rengeteg kritika érte amiatt, hogy tárgyiasítja a nőket, és rossz színben tünteti fel a feketéket.
Legközelebb talán a horror műfajban jutottak a nők ahhoz, hogy egy akciójelenet során férfiakat győzhessenek le – a régebbi akciófilmekben a női szereplő mindig csak a gonosz női szereplőivel küzdhetett meg, a férfiak elintézése a férfira várt. Az olyan moziknak köszönhetően, mint a Péntek 13, a Halloween vagy a Rémálom az Elm utcában megismerhettük a final girl (utolsó lány) fogalmát, ami azt jelentette, hogy ezekben a filmekben mindig egy lány volt az, aki a végén túlélte a gyilkosságsorozatot, és elintézte a már-már szupererővel bíró gonoszt. A probléma csak azzal volt, hogy a cím kizárólag fiatal, ártatlan (konkrétan szűz) lányoknak juthatott, ezzel is bemutatva Hollywood szexizmusát: a valódi, öntudatos nővé érett lány már nem jelentett értéket, csak Hollywood apuka pici, dédelgetett lányai számára volt megengedett a győzelem.
Hölgyeim és Uraim, Ellen Ripley!
Részben az Alien főszereplője, a Sigourney Weaver alakította Ellen Ripley is egy final girl volt az 1979-es klasszikusban, kivéve azt a kitételt, hogy ő már nem volt szűz, de Ridley Scott filmjében inkább csak túlélőnek hívnánk, semmiképp sem akcióhősnek. Erre egészen az 1986-os Aliensig kellett várni, amikor a rendezői stafétát átvéve James Cameron kicsit keményített Ripley karakterén, aki másodjára már szembe mert szállni a legvadabb rémálmaival.
Emlékezetes, hogy egy elit kommandósokból álló osztagban neki volt a legtöbb vér a pucájában, és ő tette a legtöbbet azért, hogy életeket mentsen.
James Cameron azonban nem agyatlan akcióhőst csinált Ripleyből: a karakter nagyon is nő maradt. A bolygó neve: Halál két anya küzdelméről szólt, akik a saját gyermekeik védelmében szálltak harcba egymással.
Míg az alienek királynője a tömegnyi gyermekéért, addig Ripley az általa megmentett kislányért, Newtért küzdött, akinek a pótanyjává vált – miután kiderült, hogy a hosszú hibernációja alatt a valódi lánya megöregedett és meghalt. Nincs felesleges hősködés, csak két anyai ösztön csapott össze egymással, és ezzel megszületett az első mainstream akcióhősnő, aki sikeres tudott lenni a mozikasszáknál. Az Aliens ugyan temérdek pénzt hozott, ám ahhoz mégis kevés volt, hogy trendfordítóvá váljon.
Kilencvenes évek – A próbálkozók
A kilencvenes években többen is kitartóan próbálkoztak azzal, hogy meghonosítsák az akcióhősnőket a mozikban, és az egyik legkitartóbbnak Luc Besson bizonyult, aki 1990-ben a Nikitával robbantott nagyot (akkorát, hogy a francia film Amerikában is sikeresnek bizonyult), ahol egy korábbi tabut döntött le azzal, hogy egy veszélyes bérgyilkos szerepét egy nőre (Anne Parillaud) osztotta. A film annyira sikeres volt, hogy még amerikai remake-et (A bérgyilkosnő) is kapott, sőt még tévésorozat is készült belőle, a rendező előtt pedig megnyitotta az utat, hogy további akcióhősnőknek (Léon, a profi, Az ötödik elem, Jeanne D’Arc) adjon teret a mozikban.
A legnagyobb áttörést mégsem ő, hanem ismét James Cameron érte el, aki az Aliens receptjét követve a második részre faragott akcióhőst a Linda Hamilton által alakított Sarah Connorból: a karakter, tudván a világvége közeledtéről, tudatosan készült arra, ami következni fog, ezért az első rész menekülő célpontja után a folytatásban már egy kigyúrt, harcedzett és állig felfegyverzett Sarah Connort kapunk, aki bármit megtenne azért, hogy megvédje a fiát a pusztulástól. A nézők szerették a végeredményt, bár a szerep súlyát csökkentette, hogy a Terminátor elsősorban egy Schwarzenegger film volt, és csak másodsorban minden más.
Egyike volt még a nagy próbálkozóknak Renny Harlin, aki egy Bruce Willises és egy Sly Stallonés (Még drágább az életed, Cliffhanger – A függőjátszma) akciózás után a saját feleségében látta meg az akciósztárt, és Geena Davisnek adta mind A Kincses-sziget kalózai, mind az Utánunk a tűzözön főszerepét. Davisnek kétségtelenül jól állt a főszerep, a fizikuma is megvolt az akciózáshoz, ráadásul a két film egyike sem bizonyult rossznak (főképp az utóbbi sikerült pompásan), de Hollywood az évek során annyira elszoktatta a nézőket attól, hogy akár nő is lehessen egy akciómozi főszereplője, hogy még nem vették fel a fonalat.
A két film megelőzte a korát, és akkora bukás volt, hogy parkolópályára állította Davis és férje karrierjét is. Tőlük függetlenül Sharon Stone-nak és Demi Moore-nak (Gyorsabb a halálnál, G.I. Jane) sem jött össze, hogy a thrillerek és drámák után az akciófilmes zsánert is meghódítsák.
Új évezred, új nők
Az ezredforduló után a stúdiók kissé lazábbra eresztették a gyeplőt, és helyet adtak néhány kisebb költségvetésű, női főszereplőjű akciómozinak is, csakhogy eleinte ezzel még akadtak gondok. A Resident Evil Alice-e (Milla Jovovich), az Underworld mozik Selene-je (Kate Beckinsale) vagy a Tomb Raider két részének Lara Croftja (Angelina Jolie) hiába voltak nők, velük a stúdiók még nem a közönség női részét célozták meg.
Ezek az akcióhősnők azonban inkább voltak a tinédzser srácok nedves álmainak mozgóképes kivetülései, mint hús-vér, érző női karakterek, szóval a filmek ugyan anyagilag sikeresnek bizonyultak, mégsem nevezhetők igazi áttörésnek. Mert nem a nőt ünnepelték, hanem a csak a férfiak fejében létező álomnőt.
Még így is jobban jártak sok másik próbálkozónál. A Charlize Theron főszereplésével készült Aeon Flux, a Halle Berry főszereplésével készült Macskanő, valamint a Jennifer Garner nevével eladni kívánt Elektra mind akkora bukásnak bizonyult, hogy a stúdiók kedvét évekre elvette attól, hogy újra női szuperhősös filmekkel próbálkozzanak.
Csak egy nő van talpon a vidéken: Angelina Jolie
Az ezredforduló talán legsikerültebb akcióhősnője Beatrix Kiddo volt, aki a Kill Bill két részében állt bosszút a rémálomba torkolló esküvőjéért, és azért, mert elvették tőle a normális családi élet lehetőségét. A film ugyan elképesztően sikeres lett, Uma Thurmanből mégsem lett akciósztár: inkább vígjátékokat és drámákat vállalt. A kétezres évek olyan szempontból mégis fordulópontnak bizonyult, hogy kitermelte a világ első akcióhősnő filmsztárját: Angelina Jolie-t, aki a Tomb Raider filmekben ugyan még nem mutathatta meg a tehetségét, később azonban annyira sikerbiztosnak bizonyult, hogy sorra kapta az akciófilmeket a stúdióktól.
Későbbi férjével, Brad Pittel küzdött a Mr. & Mrs. Smith című akcióvígjátékban, sorozatgyilkos után nyomozott A csontemberben, Nicolas Cage mellett vadult a Tolvajtempóban, tetovált bérgyilkossá vált a Wantedben, a Salt ügynök esetében pedig azt is elérte, hogy a kedvéért az eredeti férfi főszerepet nőivé alakítsák át. Bő egy évtizeden át úgy tűnt, a világ moziba járó közönsége csak egyetlen nőt tud elfogadni pisztollyal a kezében a mozivásznon: Angelina Jolie-t.
A trónkövetelők
Angelina Jolie egy idő után a színésznői karrierje helyett inkább az anyaságra és a jótékonysági munkájára koncentrált, így megnyílt a hely a trónkövetelőknek. Közülük leginkább ketten, Jennifer Lawrence és Scarlett Johansson jeleskedtek. Míg Johansson az első ilyen jellegű próbálkozásába (A sziget) még csúfosan belebukott, a Fekete Özvegyként állandó szereplőjévé vált a Marvel szuperhős-válogatottjának, a Lucy-vel pedig azt bizonyította, hogy egyedül is képes sikerre vinni egy akciófilmet – bár eme képességeiben a Páncélba zárt szellem bukása óta már nem bízunk annyira.
Jennifer Lawrence Az éhezők viadala és az X-Men franchise-ok szereplőjeként vált akciósztárrá, ráadásul Katniss Everdeenként egy csomó tinilány példaképévé is, amivel egy generációs problémát is megoldott. Lawrence előtt ugyanis csak érettebb, harminc körüli nők akciózhattak, de vele a tinédzserkorból alig kilépett lányok is kaptak egy esélyt.
Ezzel leginkább Shailene Woodley tudott élni A beavatott-sorozat főszereplőjeként. A reform annyira jól működött, hogy Saoirse Ronan a Hanna – Gyilkos természet főszereplőjeként kis tinilányként ölte halomra az embereket, Chloë Grace Moretz pedig még csak tini se volt, amikor gengsztereket lőtt halomra a Kick-Assben.
Újabb női akciósztár születésének is szemtanúi lehettünk: a törékeny alkatú Zoe Saldana sorban egymás után játszotta a kőkemény csajokat (Avatar, Star Trek, Colombiana, A galaxis őrzői…), ráadásul a filmjei nagy részét szerették is a nézők.
Óriási fordulatot hozott a Star Wars-franchise is, ami mindkét eddigi új filmjében nőket tett meg főszereplőnek. Az ébredő erőben Daisy Ridleynek jutott a fénykardforgatás feladata, a Zsivány Egyesben pedig Felicity Jones szerezte meg a Halálcsillag tervrajzát. Mindkét film kiemelkedően sikeresnek bizonyult, szóval nem lehet azt mondani, hogy a nézők elfordulnának egy sikeres franchise-tól, ha egy férfi helyett nőt tesznek meg főszereplőnek.
Wonder Woman és Atomszőke
Így jutottunk el 2017-ig, amikor egy női főszereplővel készült akciófilm vezeti az amerikai filmes sikerlistát a nyáron. A csak Amerikában közel 400 millió dollárt összegyűjtő Wonder Woman nem csak azáltal volt úttörő, hogy ebben az évtizedben ez volt az első olyan szuperhősös mozifilm, amit női főszereplővel forgattak (mire vártak eddig?), hanem abban is, hogy Kathryn Bigelow után végre ismét volt egy nő rendező (Patty Jenkins), aki több mint százmillió dolláros költségvetésből forgathatott filmet.
A Wonder Woman sikere lekörözte a macsóktól duzzadó Batman Superman ellent és a Suicide Squadot is, és a stúdió számára intő jel lehet, hogy az utóbbi filmből is Harley Quinnek volt a legnagyobb rajongótábora. 2017 végre a fordulat éve.
A Wonder Woman sikere után már nem intézhetik el egy kézlegyintéssel a női főszereplős akciófilmeket, ráadásul egy újabb film várja, hogy bizonyítson. Charlize Theron a Mad Max – A harag útjában már emlékezetesen osztotta a pofonokat a férfiak rabszolgasorából szökött, félkarú Furiosaként, ám az már nem kell megosztania a reflektorfényt másokkal.
A Jason Bourne és John Wick babérjaira törő kémes akcióthriller főszerepét mintha csak Theronra öntötték volna: még sosem uralta annyira a vásznat, mint az Atomszőkében. Ha ez a film is sikert arat, akkor aztán már tényleg semmi nem állíthatja meg, hogy akcióhősnők garmadája árassza el a mozijainkat.
