A lengyel művész arra tette fel életét, hogy lefesti a végtelent

nlc | 2017. Augusztus 18.
A lengyel művész, Roman Opalka 1965-ben lefestette az 1-es számot, a sort pedig egészen a haláláig folytatta.
A lengyel művész arra tette fel életét, hogy lefesti a végtelent

A lengyel konceptuális művész a múló időt szerette volna megragadni különleges projektjében. Roman Opalka 1965-ben kezdte a fél életét kitöltő küldetést, és az egész annyival indult, hogy felfestette az 1-es számot. Ezt követően mindennap nagyjából még 400 növekvő sorrendben következő számot festett meg, a sor pedig 2011-ben, halála napjáig már 5.607.249-ig ért.

 

A művész nagyszabású, spirituális és filozófiai dimenzióval egyaránt átitatott projektje az idő és az élet múlását szeretné megragadni, Opalka pedig akkor rukkolt elő az ötlettel, mikor még ’65-ben feleségére várt egy varsói kávézóban.

 

Élete során összesen 222 vásznat festett tele apró számaival, bár az áhított számjegyig nem jutott el: Opalka azt remélte, eléri majd a 7.777.777-et, ugyanis ennek fontos vallásos és spirituális jelentősséget tulajdonított. Igaz, utolsó vásznain már nehéz kivenni a számokat, ugyanis azokat fehér festékkel, fehér alapra festette.

 

OddityCentral

Exit mobile version