Hol nézheted a mai teljes napfogyatkozást?

Andersen Dávid | 2017. Augusztus 21.
A teljes napfogyatkozás kétségtelenül a világ egyik leglátványosabb égi jelensége. Sajnos a mostanit főleg az USA területén élők láthatják élőben, de az internetnek köszönhetően több helyen is figyelemmel kísérhetjük majd, valós időben.

Teljes napfogyatkozást akkor tapasztalhatunk, amikor a Hold a Föld és a Nap közé kerülve kitakarja csillagunk fényét. Ilyenkor a Földről csak a nap külső körvonala, az úgynevezett corona látszik csak. Ez az állapot rövid ideig, 1-2 percig látható, attól függően, hogy honnan szemléljük a teljes napfogyatkozást.

 Fontos, hogy bár amikor beáll a teljesség, szabad szemmel is rá lehet nézni a Napra, de előtte és utána szigorúan tilos, kizárólag erre a célra szolgáló védőszemüveg használatával szemlélhető biztonságosan. A különféle házi praktikákat – sötét színű műanyagdarabok, CD- és hajlékony lemezek, stb. – érdemes elfelejteni, ugyanis akár maradandó károsodást is szenvedhetünk, ha nem vagyunk elég óvatosak.

A 2006-os teljes napfogyatkozás az ISS Nemzetközi Űrállomás fedélzetéről (Fotó: NASA)

Sajnos a 2017-es napfogyatkozást élőben legfeljebb akkor láthatjuk, ha az Egyesült Államok területén, azon belül is az Oregon államot Dél-Karolinával összekötő sávban tartózkodunk éppen. A napfogyatkozás ottani idő szerint körülbelül délelőtt 10:17 körül válik láthatóvá az USA nyugati partjánál. A Hold árnyéka néhány óra leforgása alatt végighalad a kontinensen, átlagos sebessége körülbelül 3683 kilométer óránként.

Érdekesség, hogy az árnyék mérete változó, attól függően, hogy a Hold éppen milyen távolságban van a Földtől, az ugyanis nem kör, hanem ellipszis alakú pályán mozog bolygónk körül. Amikor a legtávolabb van, a Földre vetülő árnyék a legnagyobb, ilyenkor maximum 274 kilométeres sávban látható a napfogyatkozás. Most azonban valamivel közelebb van, ezért a teljességet csak egy körülbelül 109 kilométer széles folyosóról lehet majd tökéletesen látni. 

Szerencsére ma már akár a számítógépünk képernyőjén is követhetjük a napfogyatkozást, akár a kedvenc közösségi oldalunkon is. A NASA Facebook-oldalán és Twitter-csatornáján is valós időben közvetíti majd a nagy eseményt, amelyhez hasonlóra 99 éve nem volt példa az USA területén. Emellett azonban akár az űrkutatási ügynökség Youtube-csatornáján, Ustream-oldalán, sőt, az élő közvetítésekre szakosodott Twitch-oldalán is figyelemmel kísérhetjük. A NASA egy külön weboldalt is összeállított, amelyen a napfogyatkozással kapcsolatos információk olvashatóak. 

A teljes napfogyatkozás hivatalos közvetítése magyar idő szerint délután 5 órakor kezdődik, a NASA közvetítését itt alább is követheted majd.

 

Exit mobile version