Csillogás, és ami mögötte van – Hírességek, akik bántalmazott nőként lettek világsztárok

Kármán Nikola | 2017. Augusztus 30.
Bár általában a sikerüket és a mosolygós arcukat látjuk, egyes sztárok életében a felszín alatt komoly tragédiák húzódnak meg. Ők mégsem a feladást választották, hanem megmutatták a világnak, mire képesek.

Meg Ryan tíz éven át tűrte a verést

Margaret Mary Emily Anne Hyra, művésznevén Meg Ryan Connecticutból költözött New Yorkba fiatal lányként, hogy újságíró lehessen. Az egyetem mellett modellként dolgozott, és belecsöppent a filmezés világába is, ami annyira megtetszett neki, hogy a média helyett inkább a kamerákat választotta. Az egyik legelső és legismertebb filmje a Vérbeli hajsza volt, amelyben partnere Dennis Quaid volt. A színésszel a magánéletben is összekötötte a sorsát, de ez rossz döntésnek bizonyult. Quaid ugyanis droghasználó volt, aki bár felesége unszolására leszokott a szerről, de az agresszív viselkedéséről nem tudott. Elvárta a színésznőtől, hogy gyermekük megszületése után kizárólag háziasszony legyen, mivel szerinte úgy jó a nő, ha a konyhában van, miközben a férfi kedvére ihat, nőzhet, és lóghat a haverokkal.

Ryan azonban másképp gondolta, főleg, hogy akkoriban már ő volt a világ egyik legkeresettebb színésznője. Az állandó balhék és az irigység következtében Quaid anorexiás lett, és újra drogokhoz, alkoholhoz nyúlt, idegességét pedig általában úgy vezette le, hogy feleségét jónéhányszor agyba-főbe verte. Ryan 10 évig viselte a bántalmazásokat, mert saját bevallása szerint szülei arra nevelték, hogy a házasság egy életre szól. Végül 2001-ben elváltak, de magánélete azóta sem éppen nyugodt és boldog, kapcsolatai rendre zátonyra futottak.

Tina Turner arcán nyomta el a cigijét a férje 

Anna Mae Bullock, vagy ahogyan egy világ ismeri őt, Tina Turner Ike Turnerrel, későbbi férjével egy klubban ismerkedett meg tinédzserként, ahol a férfi zenélt. Egy idő után ő is csatlakozott az együtteshez, sőt, egy stúdiófelvételnél is ő ugrott be a lebetegedett eredeti énekes helyett. A dallal letarolta Amerikát, a Fool in Love-val egy csapásra sztár lett belőle 21 évesen. Felvette a Tina művésznevet, és elindult egy mesebelinek ígérkező karrier.

A magánélete azonban közel sem sikerült ilyen fényesen. Ike ugyanis meghódította a fiatal lányt, és úgy vette el feleségül 1972-ben, hogy csak 1974-ben vált el korábbi nejétől. A hirtelen jött feleség- és anyaszereppel, valamint a rengeteg munkával Tina megbirkózott, de Ike drogfüggősége és agresszív viselkedése annál inkább megnehezítette az életét. A férfi ráadásul folyamatosan csalta, és gyakran bántalmazta őt és gyermekeiket is. Olyannyira, hogy egy idő után Tina orrát plasztikáztatni kellett, mert előfordult, hogy Ike a cigarettacsikkeket is felesége orrán nyomta el. Volt, hogy eltörte a bordáit, vagy az arcára öntötte a forró kávét.

Tina az öngyilkossági kísérletig jutott kínjában, egy egész doboz altatót vett be, de időben rátaláltak, és megmentették az életét. Amikor egy koncert előtt Ike felismerhetetlenre verte, az énekesnő nem tűrt tovább. Mindössze 36 centtel a zsebében megszökött férjétől, és a barátainál bujkált hónapokig, végül 1978-ban hivatalosan is elvált férjétől. Ike mindent megtett, hogy derékba törje Tina karrierjét, felgyújtotta a kocsiját, és halálosan megfenyegetett mindenkit, aki Tinának segített. Az énekesnő ennek ellenére szólókarriert indított, azóta pedig beírta magát a történelembe.

Oprah Winfrey-t teherbe ejtette a saját rokona

A világ egyik legsikeresebb, leggazdagabb, és legbefolyásosabb nője, de a jelenlegi csillogás mögött borzalmas események és lelki traumák húzódnak meg. Születésekor szülei még fiatalkorúak voltak, ezért nagyanyja nevelte őt borzasztó szegénységben. Hatévesen anyja magához vette őt Milwaukee gettójában, ahol kilencéves korától nagybátyja és unokatestvére rendszeres szexuális zaklatásának volt kitéve. Tizennégy évesen teherbe is esett, és meg is szülte gyermekét, a baba azonban pár héttel később meghalt. A borzalmas élmények után költözött apjához Tennesseebe. A megrázkódtatásokat nagyon nehezen dolgozta fel, hosszú ideig táplálkozási zavarral küzdött, és a drogokhoz menekült, de végül nem hagyta magát legyűrni.

1986-ban, harminckét évesen indította útjára első, saját nevével fémjelzett show-műsorát, amely a bulvár-beszélgetőműsorok műfajában verhetetlennek bizonyult. A The Oprah Winfrey Show 25 éven át minden más műsor nézettségét maga mögé utasította. A műsorvezető fantasztikus karriert futott be, de soha nem felejtette el, honnan jött, és nem is akarja elfelejteni. Hasonló sorsú nőket segít abban, hogy legyenek elég erősek változtatni az életükön. Saját, személyes történetein keresztül önt lelket azokba, akik nem látják a kiutat. Hatalmas vagyonával és befolyásával rengeteg jótékonysági ügy mellé is odaállt már, nehéz sorsú embereket, bántalmazott nőket, árva és szegény gyermekeket támogat rendszeresen.

Whitney Houstont kislánya előtt verte össze a férje

Whitney Houstonnak már az édesanyja is Grammy-díjas soul- és gospelénekesnő volt, nagynénje is az éneklésből élt, és Aretha Franklin volt a keresztanyja. Mi más is válhatott volna belőle ilyen környezetben, mint énekesnő, aki már tizenévesen berobbant a zenei életbe, huszonévesen pedig világraszóló karriert épített. A magánéletben azonban nem volt ilyen sikeres. Férje, Bobby Brown rendszeresen verte őt, akár mások, például a saját lányuk vagy a sofőrjük szeme láttára. Bár a férfinak már akkor sok volt a rovásán, amikor összeházasodtak, Whitney nem látta tisztán ennek a veszélyét. Férje szexuális zaklatásokba, testi sértésekbe, ittas vezetésekbe keveredett, de szerepelt a listáján a droghasználat és az alkoholizmus is.

Whitney szintén a drogokba és az alkoholba menekült a szörnyűségek, a fizikális és pszichés terror elől, de válása után próbált új életet kezdeni, rehabilitációs intézetekben meggyógyulni. A traumák azonban olyan mélyen meggyötörték a lelkét, hogy már nem találta meg a helyét a világban. Rengeteget adakozott a szegényeknek, a hányattatott sorsú gyermekeknek, hogy boldogabb életet élhessenek, de a saját újrakezdéséhez nem volt elég ereje. 2012-ben a drogok és a szívbetegsége hatására belefulladt a fürdőkádba egy szállodai szobában.

Halle Berry majdnem megsüketült a veréstől

Halle Berry egész gyermekkora lelki és fizikai terrorban telt. Apja ötéves korától rendszeresen verte őt és húgát, anyját pedig a szemük láttára ütlegelte és rugdosta le a lépcsőn. Anyjának végül menedéket kellett keresnie, de csak hosszú, bántalmazásban telt évek után lépte meg ezt.

A kislánynak addig volt alkalma megtapasztalni, milyen érzés ilyen környezetben, állandó rettegésben élni, és saját bevallása szerint a fél életét töltötte azzal, hogy kigyógyuljon az átélt traumákból. Ettől függetlenül ő is szinte kivétel nélkül rosszul választotta meg felnőttkorában a partnereit, és összes párkapcsolata bántalmazó volt eddig.

Húsz évvel ezelőtt például akkori párja folyamatosan verte őt, egy alkalommal annyira elbánt vele, hogy egy ütéstől elveszítette bal füle hallásának 80 százalékát. Legutóbbi kapcsolata pedig azért ért véget nemrég, mert a férfi több más férfit, köztük Halle előző férjét is megverte. A színésznőnek pedig ennyi éppen elég volt ahhoz, hogy máris továbblépjen, hiszen érthető okokból nem akarta megvárni, amíg egyszer rá vagy gyermekeire kerül a sor a verésben.

Már az első pofon után hátat kell fordítani!

Számos más sztár is kénytelen volt megtapasztalni, milyen bántalmazó környezetben élni. Madonnát például 19 évesen erőszakolták meg, késsel kényszerítve, de később Sean Pennel töltött házassága idején is átélt mentális és fizikális erőszakot. Rihannát szintén volt párja, Chris Brown verte meg, szinte felismerhetetlenné téve az énekesnő arcát. A legmegdöbbentőbb az esetben az volt, hogy a férfi még fotót is készített a tettéről, amelyet közzétett az interneten, sőt magára tetováltatta a lány feldagadt arcát. Pamela Andersont volt férje, Tommy Lee bántalmazta kegyetlenül, hosszú éveken át, gyermekeikkel együtt. A modell végül elvált az erőszakos férfitól, de a traumák a mai napig elkísérik őt. 

Kate Moss, Christina Applegate, Shakira szintén bántalmazó párkapcsolatokban éltek, de a népszerű magyar színésznő és énekesnő, Papadimitriu Athina szintén azért vált el második férjétől, mert a férfi rendszeresen verte őt. A felsorolást még hosszan lehetne folytatni, de ennél fontosabb lehet a bántalmazást megtapasztalt nők intelmét megfogadni, amely szerint már az első pofon után hátat kell fordítani az adott kapcsolatnak, és nem szabad megvárni a következő esetet.

 

Bántalmazó (akár, szóbeli, lelki, fizikai, szexuális vagy gazdasági erőszak) kapcsolatban élsz, vagy ismersz valakit, akit bántalmaznak? Fordulj a Nők A Nőkért Együtt az ellen Egyesülethez (NANE), vagy hívd a bántalmazott nőknek és gyerekeknek fenntartott ingyenes segélyvonalat a 06 80 505 101-es számon, minden hétköznap este – kivéve szerdát – 18 és 22 óra között!
Exit mobile version