Iskolaköpeny és aktatáska: retrónap a miskolci gimnáziumban

nlc | 2017. Szeptember 18.
A miskolci Herman Ottó Gimnáziumban 60 évvel ezelőtt kezdődött az oktatás. A diákok és a tanárok nemcsak beszéltek a régi időkről, hanem át is élték a múltat.

Iskolaköpeny, aktatáska, Centrum áruházas nejlonszatyor – ezekkel a tárgyakkal is megismerkedtek a miskolci Herman Ottó Gimnázium diákjai, akik tanáraik segítségével időutazáson vettek részt.

A Boon.hu beszámolója szerint az iskolában megjelentek pöttyös ruhás, ifjú hölgyek, micisapkás, szvetteres úriemberek, iskolaköpenyes diákok, sőt még úttörők is, akik az ’50-es évek mozgalmi dalaira vonultak át egyik teremből a másikba. A tanárok is visszarepültek az időben, fehér köpenyben oktatták a tanulókat, mint annak idején a 60 évvel ezelőtti hermanos tanárok.

A gimnáziumi retrónapnak az volt az apropója, hogy az intézményben hat évtizeddel ezelőtt kezdődött az oktatás. Az ötletgazda Kiss Zoltán, az iskola magyar szakos tanára azt mondta, az volt a céljuk, hogy a gyerekek átéljék, milyen volt régen a tanulók élete.

A régi hermanos diákok életéről filmetűdök is készültek. Átvonultak a Fráter Gimnáziumba, ahol a rendszerváltás előtt működött az intézmény, és a korabeli ruhákban készítettek felvételeket.

Exit mobile version