Hologramként indul turnéra a 24 éve halott sztár

nlc | 2017. Szeptember 22.
Nem ez az első alkalom, hogy egy elhunyt zenész hologram formájában lép majd a színpadra, de ez az első ilyen módon megszervezett turné.

A tegnapi nap során jelentették be, hogy a legendás Frank Zappa halála után 24 évvel ismét turnéra indul – ezúttal hologramként. A közleményt a hologramok készítésével foglalkozó Eyellusion nevű cég, valamint a Zappa Family Trust közösen adta ki. A bejelentés szerint ez „lehetőséget ad a rajongóknak, hogy átéljék az eklektikus zenei legenda koncertjét”.

Frank Zappa egy 1970-es koncert során (Fotó: Getty Images)

„Nagyon izgatott vagyok, hogy Frank Zappa végre ismét turnéra indul, legismertebb számaival és néhány keveset játszott ritkasággal – írta Ahmet Zappa, a zenész fia a közleményben. – Alig várjuk, hogy a kreativitását újra viszontláthassuk a színpadon, azokkal a zenészekkel, akikkel imádott játszani, mint például Steve Vai, Ian Underwood, Adrian Belew, Arthur Barrow, Vinnia Colaiuta, Scott Thunes, Mike Keneally, Denny Walley, Warren Cuccurullo, Napoleon Murphy Brock és mások, akik hasonlóan eltökéltek, hogy létrejöjjön ez a lenyűgöző zenei vállalkozás. Amikor beszéltem velük, mindegyikük nagyon izgatott volt a lehetőségtől, hogy ismét Frank mellett zenélhetnek és alig várják, hogy feledhetetlen élményt nyújtsanak a rajongóknak.”

A legfiatalabb Zappa-gyerek, aki a családi alapítvány munkatársaként is dolgozik, elmondta, hogy testvérei is nagyon izgatottak, hogy együtt játszhatnak majd az 1993-ban, 53. születésnapja előtt pár héttel rákban elhunyt legendával.

Ahmet azt is elárulta, tervezik a Joe’s Garage musical-változatának színpadra állítását is, amelyben Zappa hologramjáé lehet az egyik főszerep.

„Apám újító volt, művészete pedig számos médiumon átível – tette hozzá Diva Zappa, a zenész lánya. – Rengeteg anyagot hagyott hátra, mi pedig a zenéjét szeretnénk ünnepelni kreatív és egyedi, élő hologramos előadásokkal, amelyek egy új generáció számára is be tudják mutatni a zenéjét.”

Korábban az 1996-ban egy utcai lövöldözésben elhunyt rapper Tupac Shakur lépett a Coachella-fesztivál színpadára hologramként, de megtörtént ugyanez riválisával, a szintén agyonlőtt Notorious B.I.G. esetében is.

A Cirque du Soleil cirkusz Las Vegas-i showjában pedig a 2009-ben elhunyt Michael Jackson jelent meg a színpadon hologram formájában.

A Zappa-turné állomásait 2018-ban jelentik majd be.

Exit mobile version