A National Aeronautics and Space Administration, vagyis a NASA létrehozását előíró Space Act törvényt Dwight D. Eisenhower, az USA 34. elnöke írta alá 1958. július 29-én. Az űrkutatás ezzel kikerült a katonaság hatásköréből, fókuszába pedig a felfedezés, valamint a tudományos kutatás, illetve, ahogy a bevezetőben írtuk, az emberiség szolgálata került.
Bár az elnöki szignó július 29-én került a dokumentumra, az csak október 1-jén lépett hatályba, ezért ilyenkor ünneplik a NASA születésnapját. Az ügynökség egyébként a National Advisory Committe for Aeronautics (NACA) nevű szervezet örökébe lépett, amelyet még 1915-ben hoztak létre, hogy intézményesítse és népszerűsítse a légi közlekedéssel kapcsolatos kutatásokat, illetve le is bonyolítson ilyen projekteket. A jogelőd nevét még betűnként mondták ki, ezért a kezdeti időkben az űrkutatási hivatalt sem „názának” nevezték, hanem N-A-S-A-nek.
Dwight D. Eisenhower elnök (középen) átadja a NASA első főigazgatója, dr. T. Keith Glennan (j.) és helyettese, dr. Hugh L. Dryden (b.) megbízólevelét 1958. július 29-én (Fotó: NASA)
Az egyre jobban felpörgő űrverseny miatt rengeteg tehetséges mérnök, kutató és tudós került a szervezethez, akiknek az volt a feladatuk, hogy az űrkutatást hátráltató akadályokat leküzdjék. Ennek eredménye számtalan új fejlesztés és találmány volt, olyannyira, hogy a becslések szerint minden ezer amerikai szabadalmi beadványból egy a NASA valamelyik projektjére vonatkozik. A nagyságrend érzékeltetéséhez álljon itt egy 2015-ös adat: két évvel ezelőtt összesen 288 335 szabadalmi kérvényt nyújtottak be az USA szabadalmi hivatalához.
Az űrkutatási célból kifejlesztett eszközök és megoldások egy része pedig annyira hatékonynak bizonyult, hogy idővel a NASA létrehozott egy különleges részleget, amelynek a Technology Utilization Program nevet adták. Az itt dolgozók azt a feladatot kapták, hogy segítsenek a magánszektor cégeinek, hogy a különféle kütyüket és elméleteket ipari és fogyasztói célra felhasználható termékekben és szolgáltatásokban alkalmazni tudják. Az alábbiakban olyan hétköznapi tárgyakat és módszereket mutatunk be, amelyek nem jöhettek volna létre, ha nincs a NASA.
Napelemtől cipőtalpig
Az ISS nemzetközi űrállomás legszembetűnőbb elemei talán a szerkezet két végére erősített hatalmas napelemtáblák, amelyekkel az energiaellátást fedezik. Bár az első napkollektorokat már az 1800-as évek végén üzembe helyezték New Yorkban, közel száz évet kellett várni, mire a technológiát érdemben használni kezdték. Ebben hatalmas szerep jutott a NASA-nak, egészen pontosan a szervezet által alapított Environmental Research Aircraft and Sensor Technology (ERAST) nevű szakmai uniónak, amelynek célja a légkör kutatása volt. Erre eleinte két átalakított civil repülőgépet használtak, azonban amikor az Antarktisz feletti ózonréteget akarták vizsgálni, rájöttek, hogy más megoldásra lesz szükség, mivel a területet még repülővel is kockázatos volt megközelíteni, ráadásul a kor gépeinek túl kicsi volt a hatótávolságuk ehhez. 1988-ban ezért vizsgálni kezdték egy napenergiával működő robotrepülőgép létrehozásának lehetőségét. Ennek a jellegzetes formájú Helios nevű gép lett az eredménye, amelynek több mint 30 méteres fesztávolságú szárnyait napelemekkel borították be. A gép így akár éjszaka is a levegőben tudott maradni.
A jellegzetes formájú Heliost napelemek által termelt energia tartotta a levegőben (Fotó: NASA)
A napelem-technológia az elmúlt évtizedekben hatalmas fejlődésen ment keresztül, és ma már hazánkban is számos olyan épületet látni, amelynek a tetején ott vannak a jellegzetes táblák. A jelenlegi napelemek hatékonysága azonban még távolról sem tökéletes, sőt, prototípusként már most is létezik például olyan átlátszó fólia, amellyel bármilyen ablaktábla működő napelemmé alakítható.
A holdra szállás a mai napig a NASA egyik legnagyobb teljesítménye, azt azonban kevesen tudják, hogy a talpunkat és ízületeinket kímélő talpbetéteknek is közük van Neil Armstrongék hőstettéhez. A Hold meghódítására készülve ugyanis a NASA mérnökei kifejlesztettek egy háromdimenziós poliuretánhabot, amellyel kettős céljuk volt: egyrészt segíteni akarták az űrhajósokat azzal, hogy ruganyosabbá tették a mozgásukat az otromba szkafanderekben, emellett a talpbetét arra is jó volt, hogy a talpuk valamennyire szellőzhessen a Hold felszínén való járkálás közben. A mai sportcipőkben pedig már alapfelszereltség a zselés vagy egyéb hasonló anyagból készült talp vagy talpbetét, amely kíméli a térdünket futás vagy sportolás közben.
Füstriasztótól a láthatatlan fogszabályzóig
A füstriasztók ma már ott vannak minden irodában, bevásárlóközpontban és más középületekben is, pedig néhány évtizede még az űrtechnika csúcsát jelentették. Ezeket az eszközöket a NASA a világ első űrállomásához, az 1973-tól 1979-ig működő Skylabhez fejlesztette ki, hogy a fedélzeten tartózkodók időben értesüljenek róla, ha valahol tűz üt ki, vagy mérgező gázok szivárognának az űrállomás belsejébe.
A Skylab űrállomás 1973 és 1979 között keringett a Föld körül (Fotó: Wikipedia)
Szintén az űrhajósok kiszolgálására fejlesztették ki az első aktív szénbetéttel ellátott vízszűrőket, mivel az űrben a folyadékpótlásra csak korlátozottan van lehetőség. Ezek a szűrők gondoskodtak róla, hogy az asztronauták ivóvizében semmiféle kórokozó ne maradhasson, ma pedig már széles körben használják az ilyen eszközöket a hétköznapokban is. Fontos azonban, hogy milyen szűrőt választunk, a sok háztartásban jelen lévő szűrőkancsók többsége ugyanis akár több baktériumot is összegyűjthet, mint amennyit kiszűr.
Sok gyerek lehet hálás a NASA mérnökeinek, mivel a ma már teljesen természetesnek tűnő „láthatatlan” fogszabályzók is azért jöhettek létre, mert a NASA infravörös antennáinak megóvása érdekében felkérte a Ceradyne nevű céget, hogy találjanak megoldást a problémára. Az eredmény egy áttetsző, úgynevezett polikristályos alumíniumötvözet lett, amelyet idővel például a fogorvosok is előszeretettel alkalmaztak. Viszlát, fém fogszabályzó!
Ezeket nem a NASA fejlesztette ki
Az űrkutatási hivatal mérnökeinek munkája számtalan modern találmányban és technológiában ott van, ezért nem ritkaság, hogy olyan dolgokat is az ő „számlájukra írnak”, amihez egyébként nem volt közük.
Az egyik ilyen a teflon, amelyet valóban használtak például az Apollo-küldetések során az űrruhák hőszigetelésére, azonban a vegyületet több mint 20 évvel azelőtt fedezték fel, hogy a NASA-t egyáltalán létrehozták volna. A dicsőség ez esetben Roy J. Plunkett nevéhez fűződik, aki a Du Pont munkatársaként jött rá, hogyan lehetne megakadályozni, hogy az étel sütés közben az edényhez tapadjon.
A Tang italport nem a NASA fejlesztette ki, de az űrhajósok is itták (Fotó: Vintage Space)
A másik, gyakran a NASA-nak tulajdonított találmány a Tang nevű reggeli italpor, amelyet gyakran besorolnak az „űrhajóskaják” közé. Ez nem helytelen, John Glenn ugyanis valóban ezt fogyasztotta, amikor 1962-ben az űrben járt, azonban nem a NASA mérnökei fejlesztették ki, hanem a General Foods nevű élelmiszeripari cég.
Digitális kameráktól a fagyasztva szárításig
Ma már egy tisztességes fogkefét se nagyon adnak el digitális fényképezőgép nélkül, azonban, ha nincs a NASA, lehet, hogy a mai napig filmre fotóznánk. Az űrkutatási ügynökségnek ugyanis hatalmas szerepe volt a fényt digitális információvá alakító CCD (charge-coupled device) chipek fejlesztésében. Ezek a képfeldolgozó szenzorok már ott voltak a kilencvenes évek „menőbb” videokameráiban is, de a NASA az 1990-ben üzembe helyezett Hubble űrteleszkóp műszereihez csak 1997-ben fejlesztette ki azt a szuper érzékeny CCD-chipet, amelynek segítségével még jobb minőségű képeket készíthettek a világűrről. Az eszközt a LORAD Corporation ráadásul a gyógyászatban is felhasználta: a mammográfok a NASA technológiájának köszönhetően ma már sokkal pontosabb képeket tudnak készíteni, így a mellrákszűrés sokkal hatékonyabbá és olcsóbbá vált.
Aki csak egy kicsit is érdeklődik az űrkutatás iránt, bizonyára találkozott már az „űrhajóskaja” fogalmával. Bizony, az űrhajósok odafent nem igazán tudnak főzőcskézni, ezért akár hónapokig elegendő ellátmányt kell magukkal vinniük, amely egyrészt sokáig eláll, másrészt nem foglal túl nagy helyet. A megoldást eredetileg az Apollo-küldetésekhez fejlesztették ki: az élelmiszereket egyszerre szárítják és fagyasztják, ezzel gondoskodva a tartósításról. A módszer ráadásul a térfogatot is csökkenti, ami mindig jó hír, ha űrutazásról van szó. Ma az élelmiszeripar széles körben használja a liofilizálásnak is nevezett gyakorlatot. Az eredményt bárki kipróbálhatja például egy gyümölcsös müzliszelet segítségével: az ilyen termékekben található gyümölcsdarabok szinte mindegyike így készült.
Michael Phelpstől az edzőteremig
A 2008-as olimpiai játékokon szinte alig volt úszó, aki ne a jellegzetes „cáparuhában” állt volna rajthoz, hogy aztán sorra döntsék meg a különféle rekordokat. Az LZR Racer Suit nevű úszómezhez szintén a NASA technológiai hátterére volt szükség. Az űrügynökség mérnökei jöttek rá ugyanis, hogy ha a repülőgépek szárnyán apró, szabad szemmel alig látható hosszanti barázdákat alakítanak ki, jelentősen csökkenthető a súrlódás. Ugyanezt a módszert csővezetékekben és hajókon is alkalmazzák. Az egyik nagy fürdőruhagyártó pedig a NASA szélcsatornáiban, illetve az űrkutatási hivatal Ansys nevű folyadékáramlást elemző szoftvere segítségével alkotta meg az LZR-ruhákat. A „cáparuhákat” a pekingi olimpiát követően a versenysportban betiltották, de természetesen „polgári” használatra ma is kaphatóak, ha valaki Michael Phelps vagy Hosszú Katinka nyomdokaiba szeretne lépni.
A „cáparuhát” a NASA szélcsatornájában tesztelték (Fotó: Tumblr)
A fitneszrajongók élete is teljesen más lenne a NASA nélkül, ugyanis az űrben tartózkodó asztronautáknak szükségük volt valamilyen megoldásra, hogy a súlytalanságban ne sorvadjanak el az izmaik. Az első kondigépeket éppen erre a célra szánták, mivel az űrhajósoknak naponta akár több órát is edzéssel kell tölteniük, hogy formában tudjanak maradni. Érdekesség, hogy az ISS fedélzetén jelenleg is használt futópad nevét a szatirikus műsorairól ismert Stephen Colbert-ről kapta. Colbert nagy mókamester, aki annak idején a Megyeri híd online névadó szavazását is meghekkelte, azonban miután megtudta, hogy Magyarországon csak elhunyt emberről lehet köztereket elnevezni, elállt attól, hogy Colbert hídnak nevezzék az építményt. A NASA hasonló szavazására azonban kíméletlenül rárepült, és hűséges rajongóinak köszönhetően meg is nyerte azt. A futópadot ezért Combined Operational Load Bearing External Resistance Treadmillnek nevezték, amelynek a rövidítése C.O.L.B.E.R.T.