Mindszenty bíboros élete az amerikai képregényeseket is megihlette

Szabó Sz. Csaba | 2017. Október 23.
A később az 1956-os eseményekben is tevékeny szerepet játszó magyar főpap hányattatásairól már a negyvenes évek végén képregény készült a tengerentúlon, amelyből az is kiderül, hogy Rákosi Mátyás valójában a rossz ízléssel öltözködő, kommunista Lex Luthor.

Mindszenty József bíboros, Magyarország utolsó hercegprímása a totalitárius diktatúrákkal szembeni kérlelhetetlen ellenállás egyik ikonikus alakja, aki 1944-ben még a nyilasok börtönében ült, négy évvel később pedig már a kommunisták ítélték brutális kínvallatás és egy rövid lefolyású koncepciós per után életfogytiglani fegyházbüntetésre. Ügye a nyugati közvéleményt is élénken foglalkoztatta, és részben az erős nemzetközi nyomásnak is köszönhető, hogy büntetését végül házi őrizetre enyhítették. A bíborost 1956. október 30-án szabadították ki a forradalmárok, és gyakorlatilag azonnal bekapcsolódott a szabadságharc eseményeibe, majd annak bukása után 14 éven keresztül élvezhette az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének védelmét és kényszerű vendégszeretetét.

MINDSZENTY BÍBOROS BESZÉDET TART 1956. OKTÓBER 30-ÁN BUDAPESTEN

A többek között John F. Kennedy és Lyndon B. Johnson amerikai elnökökkel is levelező Mindszenty alakja hamar bekerült az angolszász popkultúrába, az Andrássy út 60. pincéjében elszenvedett szörnyűségekről és a koncepciós perről például mindjárt két film is készült. Az 1950-es Bűne hazaárulás címűben a háromszoros Oscar-jelölt Charles Bickford, az öt évvel későbbi A rabban pedig a Híd a Kwai folyón Nicholson ezredeseként vagy a Csillagok háborúja Obi-Wan Kenobijaként is ismert Alec Guinness alakította Mindszentyt (vagy a nagyrészt Mindszenty által inspirált karaktert), sőt, állítólag egy 1966-os Mission: Impossibleepizódot is megihletett a története.

Alec Guinness mint Mindszenty

Ám a képregényipar még a filmeseknél is gyorsabban kapcsolt. A minnesotai Saint Paulban működő Catechetical Guild Educational Society, ami keresztény és antikommunista képregények gyártásával foglalkozott 1942-től 1972-ig, és főleg az amerikai egyházi iskolák tanulóit célozta kiadványaival, már 1949-ben, Az igazság Mindszenty bíboros tárgyalása mögött c. füzetkéjében feldolgozta a bíboros kirakatperét. Az interneten fellelhető néhány részlet alapján a képregény maximálisan megfelel a kor esztétikai elvárásainak, a Supermen-univerzum golyófejű főgonoszára, Lex Luthorra meglehetősen emlékeztető Rákosi Mátyás például egyenesen telitalálat, ahogy azt mennydörgi, hogy A vallás az utolsó gát, ami a kommunista Magyarország megvalósulása előtt áll. Az egyháznak el kell tűnnie! Ráadásul kicsit olyan, mintha a főtitkár elvtárs egy feltűnő, narancssárga alapon leopárdmintás zakót viselne, ami egészen új fényben tünteti fel a háború utáni Magyarország öltözködési kultúráját. 

Forrás: mycomicshop.com /schauprozesse.phil.hhu.de

Sajnos a képregény teljes terjedelmében nem található meg az interneten, de ha valaki véletlenül hozzájutna, feltétlenül olvassa el és ossza meg velünk!

Exit mobile version