Nagy lábon élek, de nem úgy, ahogy gondolod

Ha még nem, akkor elmondom az első pár zsigeri reakciót, amit akkor kapok, amikor a boltokba belépve, félve felteszem kérdést, tudniillik, hogy esetleg, netán, merő véletlenségből nem lapulna-e egy ekkora darab BÁRMELYIK modellből a raktár legalján. Először a rövid válasz:

Most pedig a már említett mondatok, amelyeket a szokatlan szám szokott kiváltani az eladókból:

Hú, hát akkor te biztos nem borulsz fel a nagy szélben!

Hát, csónakot nem tartunk, megnézem, de ne számíts semmi jóra.

46-os a legnagyobb méretünk, az jó lesz?

(Szavak nélkül, elkerekedett szemmel nézés, esetleg konkrét arcon röhögés.)

Ez utóbbi a legrosszabb, legutóbb, ha jól számolom, körülbelül három alkalommal tapasztaltam meg ezt, miközben egyre feszültebben jártam cipőboltról cipőboltra. Az elején még én is röhögtem, hiszen ha már nem tudok úgy cipőt venni, hogy csak úgy hányaveti módon bemegyek a boltba, rábökök tetszőleges modellre, felpróbálom, fizetek, vélátás, akkor legalább röhögni tudjak magamon, nem igaz? Aztán a sokadik lesajnáló fejrázás után már elkezdi rosszul érezni magát az ember, a végére pedig már eljut oda, hogy nagyjából tök mindegy, adjatok két, méretben jó kartondobozt, majd rajzolok rá márkajelzést.

De miért nem…?

Ott vannak még az ismerősök, akik a lábméretemet megismerve azonnal produkálják az összes fenti reakciót, majd – eszem a szívüket – jönnek a tanácsaikkal. Az alábbiakat, ha lehet, ne nagyon mondd olyannak, akit a megszokottnál nagyobb (vagy kisebb) lábmérettel áldott (bár inkább vert) meg a sors.

De miért nem rendelsz netről?

A cipő az már csak olyan dolog, amit az ember szeret felpróbálni, mielőtt fizetne érte. Szorít-e valahol, kényelmes-e, jól tartja-e a lábat, ilyen apróságok. Abba most bele sem megyek, hogy hogy néz ki az adott lábbeli, hiszen ha a rendelkezésre álló készlet 99 százalékát (nem túlzok) kivesszük a lehetőségek közül, hirtelen nagyon közömbössé válik az ember a dizájnnal szemben, csak legyen végre valami, amit felhúzhat a lábára.

Szóval egyrészt netről rendelni zsákbamacska, mi van, ha megérkezik, felpróbálom, és kiderül, hogy méretben jó, csak épp szorít, kényelmetlen, vagy valami más, hasonló jellegű gond van vele? Persze, ott a garancia meg ilyenek, de akkor, ugye, az embernek vissza kell küldenie, rendelni egy másikat, és reménykedni, hátha az jó lesz. Ha egyáltalán megérkezik, hiszen, mint tudjuk, a Magyar Posta legfeljebb annyira megbízható, mintha egy kitömött postagalamb gondjaira bíznánk a csomagot. Ja, és ugye mindezt kétszer oda-vissza, ha nem volt jó az elsőnek kiválasztott modell.

De miért nem mész el a nagy (vagy kis) lábúak boltjába?

Azt hiszitek, kedves átlagos lábméretű barátaim, hogy az ilyen boltok pont olyanok, mint a plázák csillogó cipőszentélyei, ahol hosszú métereken át sorjáznak a legújabb kollekció darabjai, szigorúan óriási (vagy gyűszűnyi) lábbelik, ugye? Hát nem! Mivel kis és nagy lábú sorstársaimmal együtt sem vagyunk túl sokan, az efféle szaküzleteknek egyszerűen nem éri meg ugyanolyan széles választékot tartani.

De persze, mit finnyáskodom itt, hát legalább örülnék, hogy van egy bolt, ahol üzembiztosan kapok cipőt, nem igaz? Nos, ezen a ponton el kell árulnom, hogy a 47,5 a cipőméretek kakukktojása. Ahhoz túl nagy, hogy a normál boltok rendszeresen tartsanak belőle, az úgynevezett óriásboltokban viszont épp ennek ellenkezője a probléma. Amikor utoljára ilyen helyen próbálkoztam, a következő válasszal voltam kénytelen beérni:

Hú, várjál, nem tudom, hogy tartunk-e olyan kicsit. Bocs, de 49-es a legkisebb.

De miért nem csináltatsz magadnak?

Egyrészt, mert ez sem ilyen egyszerű, több, ilyesmivel foglalkozó vállalkozásnál is megáll a tudomány a 45-46-os régióban. Másrészt a kézzel készült cipők árfekvése nem egészen olyan, mint az olcsó tömegdaraboké. Tudom, persze, a kézzel gyártott darabokban „van anyag”, meg „az cipő lesz X év múlva is”, de van olyan, hogy épp nincs felesleges 40-50-60 ezer forintja az embernek, amikor egy pár mászkálós csukára lenne szüksége. A harmadik pedig, hogy a kézzel gyártott cipők rendszerint alkalmi, öltönyhöz vagy hasonló ruházathoz passzoló stílusban készülnek. Ezzel sincs semmi baj, de a hétköznapokban nem mindig akar az ember tőzsdebohócnak öltözni. Illetve ott vannak az olyan dolgok, mint a túrázás vagy teszem azt a sport – megnézném a sokat látott cipészmesterek arcát, ha mondjuk kosarascipőt vagy túrabakancsot akarna velük csináltatni bárki.

De miért nem hozatsz az X/Y/Z márkával?

Tőlünk nyugatabbra – értsd: Hegyeshalom után az első osztrák falu első cipőboltjában – teljesen természetesen teszik fel a kérdést, ha kiderül, hogy a kedves vevő által választott modellből épp nincs megfelelő méret: „Két nap múlvára tudjuk megrendelni, az még megfelel?” Aki ugyanez iránt érdeklődne Magyarországon, annak általában lesajnáló homlokráncolás lesz a jussa: „Hát, ezt a forgalmazó intézi, de ő csak modellváltáskor hozza az új szállítmányt és nem, nem tudsz előre szólni, hogy hozzon ebből vagy abból még egy párral.” Ez egy viszonylag jellemző válasz, és akkor még udvariasak voltak. Van ahol egy sima, faarcú „nem”-mel letudják a dolgot. Innen üzenem az összes cipőmárkának: annak leszek a törzsvásárlója, aki az elsők között megoldja ezt a problémát.

Mindezek mellé társul, hogy mivel lábméretemet tekintve kihívásokkal küzdök, ezért nem hordhatok csak úgy tetszőleges ruházatot sem. Ez pedig abból fakad, hogy a cipőm határozza meg a többi ruhámat is, mivel elég hülyén nézne ki, ha mondjuk a nagy nehezen horogra akadt, méretben is megfelelő deszkáscipőhöz az előbbi példánál maradva öltönynadrágot húznék. Márpedig ebben a szerencsétlen méretben jellemzően egy-két stílus marad: főleg az enyhén bumfordi gördeszkás vagy a hiphopvideóból szökött csiricsáré kosaras, esetleg futócipők. Felejtsd el a sportosan elegáns smart casualt, a kényelmes, de robusztus városi bakancsot és a többit – azzal főzöl, amid van.

Persze, tudom, ez legyen a legnagyobb problémám, de mégis, a legutóbbi élményeim hatására kénytelen voltam mindezt kiadni magamból. Legyetek tekintettel kis és nagy lábú ismerőseitekre, és a fenti kérdéseket ne tegyétek fel nekik, ha megtudjátok, hogy mekkora anyahajót/gyűszűt hordanak. Köszönöm, hogy elmondhattam.