Jön a havazás

nlc szerk | 2017. December 09.
A hétvégén sehol sem ígérnek 5 foknál magasabb csúcshőmérsékletet, komoly éjszakai mínuszok lehetnek.

Szombaton erősen felhős vagy borult időjárásban lesz részünk, délután a Nyugat-Dunántúlon csökkenhet a felhőzet. Északnyugat felől egyre többfelé megszűnik a csapadék, délután inkább már csak a Tiszántúlon valószínű eső, amit késő délutánra ott is havas eső, hó vált fel. Az északnyugati szél több helyen megerősödik, a Dunántúlon és északkeleten viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 5 fok között valószínű. Késő estére -4, +1 fok közé hűl le a levegő – írja a kiderul.hu.

Vasárnap reggelre keleten is megszűnik a havazás, többnyire napos idő valószínű, estére növekszik meg nyugat felől a felhőzet. Késő este vegyes halmazállapotú csapadék lehet, főként az ország északi felén. A szél délire fordul, erős, északnyugaton viharos lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -5 fok között alakul, de délnyugaton kissé hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +4 fok között alakul.

Hétfőn kezdetben borult lesz az ég, majd délnyugat felől vékonyodik, szakadozik a felhőzet. Az ország északkeleti harmadán eleinte többfelé várható eső, másutt csak néhol alakul ki csapadék. A déli szél erős, nagy területen viharos lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +5 fok között várható, északkeleten fagyhat az éjszaka első felében. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 14, az északkeleti megyékben 3 és 7 fok között valószínű.

 

Kedden hosszabb-rövidebb időre a fátyolfelhők mellett kisüt a nap, majd délután a Dunántúlon fokozatosan megvastagszik a felhőzet, és késő este nyugaton már eshet. A déli, délnyugati szél erős, kezdetben helyenként viharos lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 16 fok között alakul.

Exit mobile version