Egy 13 éves egyiptomi fiú lett a világ legokosabb gyereke

nlc | 2018. Január 04.
Háromezer fő részvételével zajlott le decemberben a nemzetközi számtanverseny, amelyen egy 13 éves egyiptomi fiú, Abdulrahman Husszain győzött. Ezzel ő lett „a világ legokosabb gyereke”.

Az Intelligent Mental Arithmetic International Competition nevű megmérettetésre december végén került sor Malajziában. Több mint 70 országból összesen 3000 gyerek érkezett a versenyre, hogy összemérjék számtantudásukat. Közülük került ki győztesen Abdulrahman Husszain, aki 230 összetett aritmetikai feladatot oldott meg mindössze 8 perc alatt – írja az Independent

Husszain az Al Arabiya nevű lapnak később azt mondta, hogy jó eredményét a szülei és a tanárai támogatásának köszönheti, az egyiptomi fiú tanára pedig azt is hozzátette, hogy Husszain már öt éve készül kifejezetten erre a világversenyre. A gyerek 2012-ben kezdett egy olyan malajziai program szerint tanulni, amely kifejezetten a mentális képességek fejlesztését szolgálja. A program leírása szerint nincsenek csodagyerekek, csak olyanok, akik már korán hatékony oktatásban részesülnek. Az alapvetően számtani feladatokból álló program nemcsak a számolásban fejleszti a gyerekeket, hanem javítja a koncentrálóképességüket, a memóriájukat, és a gyerekek mindkét agyféltekéjét egyaránt fejleszti.

Exit mobile version