Lézerrel lőnek majd jövőre Budapesten

NLC/MTI | 2018. Március 12.
Már 500 nap sincs hátra a budapesti, olimpiai kvalifikációs öttusa-világbajnokságig, amellyel egy időben, a sportág történetében először, laser-run-világbajnokságot is rendeznek.

Budapest lesz az első olyan város, amely egy időben rendezhet felnőtt öttusa-vb-t, valamint lövészetből és futásból álló laser-run-világbajnokságot. Ezt a párosítást a Nemzetközi Öttusa Szövetség marketingvezetője öttusa-világfesztiválnak nevezte.

Bretz Gyula, a Magyar Öttusa Szövetség elnöke hangsúlyozta, Budapest jövőre Európa sportfővárosa lesz, és ezt az elismerést egy sikeres vb megrendezésével szeretnék még maradandóbbá tenni. „A Kincsem Parkban volt már többféle öttusaverseny, de a jövő évi vb-t úgy szeretnénk megrendezni, hogy minden egy területen legyen” – mondta az elnök. Szerinte éppen ezért van szükség egy uszoda felépítésére a helyszínen. Az öttusa többi száma közül a lovaglás, illetve a laser-run területe adott, míg a vívást a Nemzeti Lovas Színházban rendezik.

A vb-re 2019. június 23. és 29. között kerül sor.

(Címlapi kép: A Birodalom visszavág – InterCom)

Exit mobile version