Mit csináltál a Berlini Filmfesztiválon?
A Berlinale Talent Campus nevű programon vettem részt, egy filmeseknek rendezett workshopon. Összesen kétszáz filmest hívtak meg, tizennégyen voltunk vágók. Nagyon vegyes társaság volt, a produceri workshopon például ott volt a Holdfény egyik producere. Két napot Lars von Trier vágójával, Molly Marlene Stensgaarddal töltöttünk, mélyebben bele tudtunk menni a dolgokba. Mindenki felvethetett valamilyen vágóspecifikus problémát, amit aztán közösen megbeszéltünk.
Te milyen problémát vetettél föl?
Azt, hogy mit kezdjünk egy rendezővel, aki a picture lock, a vágási munkálatok befejezése előtt pánikol be. Nekem ez kardinális kérdés, még mindig nem tudom, mi rá a válasz. De jó volt olyanokkal találkozni, akik ugyanezekkel a problémákkal küzdenek.
Akkor ez a program nem a bulizásról szól.
De, arról is szólt! Minden, a fesztiválra filmet küldő ország rendez saját bulit, úgyhogy elmentem a magyar meg az angol bulira. De random kedd esti portugál bulikra nem mentem el, annál feszítettebb volt a tempó.
A magyar vagy az angol buli volt jobb?
Hasonlóak voltak, például mindkettőn jó volt a kaja. Egy ismerősöm hívott egy premierre, ami után elmehettünk volna bulizni Colin Firthszel, mert ő is játszott a filmben, de nem annyira tetszett a film, úgyhogy inkább hazamentem.
Tudatosan úgy döntöttél, hogy nem akarsz Colin Firthszel találkozni.
Sok értelme nincs sztárokkal találkozni. Sosem mennék oda szelfizni vagy aláírásért, munkát pedig nem fogok kapni tőle egy összejövetelen.
Egyébként úgy nézel filmet, hogy azon gondolkodsz, hogyan másképp oldanád meg egy jelenet vágását, vagy nézőként el tudsz vonatkoztatni a szakmaiságtól?
Könnyű elvonatkoztatnom. Ha észreveszem, hogyan van vágva egy film, akkor baj van, akkor nem jó a vágás. A vágás egy része láthatatlan, és annyit veszel észre, hogy neked működik-e a történet, mész-e a karakterekkel. Én imádok filmet nézni, habzsolom őket, ezt pedig nem lehetne úgy, ha nem tudnék kikapcsolódásként tekinteni erre.
Láttál valamit mostanában, ami nagyon tetszett?
A négyzet jut eszembe, bár azt nem mostanában láttam. Iszonyatosan vagány film, imádom, hogy kényelmetlen helyzetbe tudja hozni a nézőit. A Szólíts a neveden is beugrik, azt először a Cinefesten láttam nyáron, ahol zsűriztem, ezért napi öt filmet kellett néznünk, talán emiatt akkor annyira nem fogott meg. Idegesített például a zenehasználata. De egy hónapja rám jött, hogy újra kell néznem azt a filmet, vágyom rá. Megnéztem, és teljesen eldobtam tőle az agyam.
Ezeknél azt is érezted, de jó lett volna, ha te vágod?
Nem szoktam ilyesmire gondolni, mert ha én vágtam volna, más is lett volna a film, ráadásul sose látnám őket úgy, ahogy egy szűz szemű néző láthatja. De hasonló filmeket szívesen vágnék.
Hogy kerültél a Poles Apart című angol animációs rövidfilm stábjába?
Vizsgafilmünk volt az NFTS-en, a National Film and Television Schoolban, ahol vágó mesterképzésre jártam, tavaly februárban fejeztem be. A Színművészeti Egyetem utolsó éveiben úgy éreztem, még volna mit tanulnom. Az NFTS-en aztán a fikciós és dokumentumfilmek mellett öt kisebb animációs filmet is csináltunk a két év alatt. Eleinte összesorsolták egymással a stábtagokat, és a képzés végére összeszokott stábok alakultak ki. Én is biztos voltam benne, kivel fogok együtt dolgozni, de miután a rendezők pitcheltek, elmondták röviden a vizsgafilmtervüket, felborultak az elképzeléseim. Annyira tetszett Paloma Baeza, a Poles Apart rendezőjének hozzáállása, hogy inkább őt választottam. Volt is egy sírós szakításom a rendezővel, akivel előtte azt hittem, hogy dolgozni fogok, de nagyon örülök, hogy így alakult.
A Poles Apart egy erősen környezetvédelmi hangütésű, inkább felnőtteknek szóló kisfilm két medve találkozásáról. Inkább emlékeztet A fantasztikus Róka úrra, mint a Táncoló talpakra. Máshogy is kellett vágni így, mint ha gyerekközönségnek szólt volna?
Nem is gondolkodtunk rajta, kinek szól, minden történet kialakítja, hogyan érdemes megvágni. Animációs filmekben a vágás gyakorlatilag írás is, mert a még kezdetlegesen animált képsorok, az úgynevezett animatik vágása alatt nagyon sokat alakulhat a történet. A fantasztikus Róka úr egyébként tényleg erős referenciapontunk volt, a bábokat ugyanazok készítették, akik a Wes Anderson-filmben is dolgoztak.
Milyen fontosabb különbségeket tapasztaltál az itthoni és az angol filmes egyetemek között?
Az angol rendszer jobban ki van találva, két évre előre be van osztva, melyik héten mit fogunk csinálni. A magyar képzés inkább ad hoc jellegű, de lehet, hogy már változott, mások tanítanak, mióta én jártam oda. A legnagyobb különbség, hogy itthon nem csinálunk animációs filmeket, és dokumentumfilmeket is csak ritkán. Az angol suli felszereltsége elképesztő, mindenki kap saját vágószobát két évre. Sokkal több feladatot is kaptunk, a második évben annyi dolgom volt, hogy a szüleimet is alig tudtam felhívni telefonon. Nemcsak azt tanítják, mi az a történetmesélés, hanem azt is, hogy működik a filmes világ: hogyan tárgyalsz egy munkáról, hogyan beszélsz a producerrel, hogy kell összefogni az utómunkarészleget.
Szerinted mik a legfontosabb tulajdonságai egy jó vágónak?
Türelem, empátia, érzékenység, kíváncsiság, alázat. És jó pszichológusnak is kell lennünk.
Ezek közül mi megy neked a legjobban?
Próbálok türelmes lenni, ami egyre nehezebben megy, ahogy egyre többet tudok. Aztán persze mindig kiderül, hogy nem tudok semmit. A kíváncsiság viszont mindig bennem van az emberi történetek iránt.
Mit gondolsz, hogyan tekintenek rád a filmes világban? Mit keres egy rendező, mikor azt kéri, te vágd a filmjét?
Ez sokszor referencia alapján működik. Egyre többször kapok hasonló hangvételű, fekete humorú filmeket, vagy egyszerre komikus és drámai filmeket. Én imádom az ilyeneket, borzasztó nehéz műfajnak tartom a komédiát, pedig le is nézik kicsit, nem kap elég elismerést. Valahogy kialakult, hogy sok ilyen filmre kapok felkérést, de nem tudom, hogy azért, mert azt érzik a rendezők, hogy én ebben jó vagyok, vagy azért, mert korábban már dolgoztam ilyen filmeken, amik jól sikerültek.
Most fejeztétek be Reisz Gábor második filmjének, a Rossz verseknek a vágását. Máshogy működött ez a vágási folyamat, mint Reisz előző filmje, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan esetében?
Igen, mert mindketten változtunk, és sok szempontból másmilyen filmet csináltunk. Ennek nagyobb volt a léptéke, nagyon bonyolult szerkezetű film, azért is tartott kisebb-nagyobb leállásokkal egy évig a vágása. Egy csodálatos monstrum volt a Rossz versek. A VAN-nál minden más volt, abba úgy mentünk bele, hogy nulla pénzért is felajánljuk az időnket, mindenünket. Azt az én hálószobámban vágtuk egy laptopon. Ezt már nem tehettük meg.
Reisz Gábor miatt hoztad fel Berlinben a pánikoló rendező esetét?
Nem, az nem rá vonatkozott! Az inkább általános dolog, kisebb-nagyobb mértékben minden rendezőt elér. Emiatt elkerülhetetlen, hogy egy vágó kicsit pszichológus is legyen. Tarantino vágója mondta, hogy a férjével nem tudna annyi ideig összezárva lenni egy szobában, mint Tarantinóval. A férjével már rég megölték volna egymást. Reisz Gábor egyébként nagyon maximalista a vágószobában, nem lát lehetetlent. Forgatásnál ez valószínűleg tud idegesítő lenni, de a vágószobában nagyon jó hozzáállás, így kell ránézni az anyagra. Ezen túl játékos, gyereklelkű ember, de nagyon tudja, mit akar, ami alapvető kvalitása kell, hogy legyen egy rendezőnek.
Jelenet a Rossz versek c. filmből (Fotó: Szemerey Bence)
Miért nevezted bonyolult szerkezetű filmnek a Rossz verseket?
Azért, mert több korszakban játszódik. A főhős gyerekkori és kamaszkori történetei összefonódnak a jelenkori történetével, és remélhetőleg kiadnak egy nagyobb sztorit. Érdekes elegye lesz vígjátéknak és drámának, egyik a másikat erősíti. De nem tudom, mit árulhatok el róla. Érezhető lesz, hogy a VAN-nal ellentétben rendes költségvetése volt a filmnek: olyan helyszíneket és felszereléseket kaphattunk meg, amelyekre gerilla módon biztosan nem lett volna esélyünk.
A VAN betétdalaiban vokálozol és fütyülsz is. A Rossz versek zenéjében is közreműködsz?
Régen énekeltem párszor. A Rossz versek zenéjében viszont nem leszek közreműködő. Idő sem nagyon volt rá, hogy én bármi mást is csináljak, mint vágjak, de a Rossz versek zenéje eggyel bonyolultabb lesz, mint a VAN zenéje volt, a füttyszót felváltották a normális hangszerek.
A filmszakmán belül a vágók között különösen sok a nő. Neked egyértelmű volt, hogy vágó akarsz lenni, és nem, mondjuk, rendező?
Hamar kiderült számomra, hogy a film érdekel. Eljárogattam színjátszó körbe, de elég gyorsan kiderült, hogy nem leszek színész, aztán az is, hogy rendező sem. Tizenöt éves koromban otthon voltam betegen, és csináltam egy szörnyűséges klipet, aminek a vágásánál viszont kinyílt egy világ. Szeretem, hogy vágóként egy csöndes szobából figyelhetem az eseményeket, van időm gondolkodni, hagyni, hogy minden átfolyjon rajtam. Egy rendezőnek ezer dolgot kell átlátnia, és hirtelen döntéseket hoz – örülök, hogy nekem ezt nem kell csinálnom. Bár most dolgozom egy dokumentumfilmen rendezőként, de ez egyszeri alkalom lesz. Ez a filmünk még nagyon kezdetleges állapotban van, ezért nem is beszélnék róla többet.
Mennyi munkád van most? Hogyan találnak meg a felkérések?
A Rossz verseket csak mostanában fejeztük be. Véletlenül máris jött egy felkérés egy Angliában élő luxemburgi rendezőtől, akivel együtt fogok dolgozni az első nagyjátékfilmjén. Ez is fekete komédia. Csináltam egy angol nyelvű honlapot, ez a rendező is ott látta, hogy az NFTS-en végeztem, és ezután keresett meg. Minél nagyobb a hálód, annál több emberhez jut el a neved.
Alapvetően hol szeretnél inkább dolgozni?
Leginkább Angliában, de a magyar filmektől sem zárkózom el. Ha nincs a Rossz versek, kint maradtam volna Angliában, de szívesen kialakítanék kétlaki életmódot is. A magyar filmes közegben is jó dolgozni, de ezt a színteret jobban átlátom. Külföldön egy csomó dolgot szeretnék még feltérképezni.