Április 1-jén újra megnyitja kapuit a Vasúttörténeti Park

nlc | 2018. Március 26.
Az idei szezon április 2-án hétfőn, húsvéti nyuszikereséssel indul

Idén április 1-jétől egészen október végéig várja a látogatókat Európa legnagyobb interaktív vasúti élményparkja, a Vasúttörténeti Park! A szezon április 2-án, hétfőn a húsvéti tojásvadászok kedvenc eseményével, a Húsvéti Nyuszikereséssel indul, ahol a számtalan kézműves- és hagyományőrző program mellett koncert és bábelőadás várja a családokat.

Lehetőség lesz tojást festeni, nemezelni, gyertyát önteni, vagy megfonni a húsvéti kosarat is, amibe később a sok-sok csoki vagy festett tojás kerülhet! A kicsiket állatsimogatóval is várják, ahol megismerhetik a háztáji kis- és nagyállatokat, sőt a bátrabbak meg is simogathatják őket. A kézműves programok, és arcfestés mellett a szervezők Húsvéti Nyuszikereső játékkal várják a gyerekeket: aki az összes eldugott tapsifüles rejtekhelyét felleli, és begyűjti az összes pecsétet, az részt vehet az ajándéksorsoláson!

A húsvéti ünnepséget gyerekekből álló fúvószenekar nyitja meg, a nap végéig kitartó jó hangulatról pedig Katáng zenekar  12.30-kor kezdődőfellépése, illetve az Ákom-Bákom bábszínház 15:30-as előadása, hagyományőrző néptáncbemutató és egy bűvészshow gondoskodik. Természetesen lehetőség lesz kipróbálni a mindig népszerű hajtányozást, a kerti vasutazást, a lóvasutat és a sínautót is, vagy akár egy nagy mozdonyon is lehet utazni.

A rendezvény 10:00 és 18:00 között várja a látogatókat.

HÚSVÉTI NYUSZIKERESÉSSEL NYITJA MEG A 2018-AS SZEZONT A VASÚTTÖRTÉNETI PARK!

A Vasúttörténeti Park a programváltoztatás jogát fenntartja.

 

Sajtókapcsolat: Kalmár Nikoletta
e-mail: marketing@vasuttortenetipark.hu 
tel.: +3620 460 30 15

Exit mobile version