1986. január 28-án az Amerikai Egyesült Államok lakosságának nagyjából 17 százaléka követte a tévéképernyők előtt, amint a Challenger űrrepülőgép és héttagú legénysége az indítás utáni 73. másodpercben egy iszonyatos robbanás kíséretében megsemmisül, a gyorsan reagáló médiának köszönhetően pedig alig egy órával az események után már gyakorlatilag az egész ország erről beszélt. A tragédia valósággal sokkolta a közvéleményt, ami érthető, hisz valószínűleg ez volt az első olyan nagy nemzeti trauma, amit bárki élő egyenes adásban nézhetett végig akár egy kényelmes fotelből is – bár a teljes igazsághoz azért hozzátartozik, hogy délelőtt fél 12 volt, és hétköznap, illetve ’86-ban azért még sokkal kevesebb háztartás rendelkezett parabolaantennával.
Mindenesetre a Challengerre így is is kiemelt figyelem irányult, hiszen a misszióhoz csatlakozott egy civil, a nyolchetes villámkiképzésen átesett Christa McAuliffe gimnáziumi tanárnő, akit a nem túl fantáziadús nevű Tanár az űrben program keretében választottak ki több mint tizenkétezer jelentkező közül, és aki szórakoztató-ismeretterjesztő órákat tartott volna az űrben a tévénéző iskolásoknak.
Ekkoriban a NASA éppen nagy erőkkel dolgozott azon, hogy valahogy közelebb hozza az amerikaiakhoz a temérdek adófizetői pénzből finanszírozott, de értelemszerűen csak a kiváltságos kevesek által elérhető űrutazást, és ennek érdekében a hivatal mindenki által ismert hírességeket, vagy épp ellenkezőleg, hétköznapi átlagembereket tervezett kilőni a csillagok közé; ha a Challenger katasztrófája nem zárja le hosszú évtizedekre ezt az űroptimista korszakot, nyilván hamarosan jött volna a Bányász az űrben, az Olasz nagymama az űrben és az Időjárás-jelentő az űrben program is, alighanem óriási sikerrel és médiaérdeklődéstől övezve.
Christa McAuliffe
A terv bevált, és Christa McAuliffe jelenléte miatt szerte az országban számtalan osztályteremben és aulában izgulhatták végig a gyerekek kilövés utáni extatikus másodperceket, majd nézhették döbbent, halálos csendben, ahogy a levegőben pillanatok alatt darabokra hullik egy hatalmas űrrepülőgép. Olyasfajta generációs élmény lehetett ez (illetve egy klasszikus ún. vakuemlék), mint itthon az Antall József miniszterelnök halálhíre miatt váratlanul félbeszakított Kacsamesék. És csak kevésen múlt, hogy ez a nagy nemzedéki megrázkódtatás nem lett sokkal, de sokkal nagyobb.
Az eredeti koncepció szerint ugyanis nem a tanárnő kísérte volna az űrbe a legénységet, hanem egy óriási, sárga, gülüszemű madár, az óvodások és a kisiskolások kedvence, a Szezám utca című sorozat egyik legnagyobb sztárja, egy igazi amerikai ikon: Big Bird.
Michelle Obama és Big Bird
Vagyis az őt 1969 óta alakító színész-bábművész, Caroll Spinney, természetesen tetőtől-talpig madárkosztümben. A NASA-nál valószínűleg úgy okoskodtak, hogy a leginkább az ABC tanításában jeleskedő, naiv, kedves és nagyon jellegzetes megjelenésű állatfigurát a szülők és a gyerekek egyaránt ismerik és szeretik, ellentétben mondjuk a mindig mogorva, és ezért jóval megosztóbb Kukalakó Oszkárral, akit amúgy szintén Spinney formált meg. Ennél már csak az lehetett volna nagyobb durranás, ha személyesen Han Solo vezeti az űrsiklót.
A bábművészt hivatalos levélben keresték meg az ajánlattal, hogy csapja a hóna alá kedvenc plüssmackóját, Radart, és álljon Föld körüli pályára Nagy Madárként, de aztán a tárgyalások hamar elakadtak, vélhetően azért, mert a NASA-nál rájöttek, hogy a több mint két és fél méter magas, masszív jelmez egyszerűen aránytalanul sok helyet foglalt volna el az utastérből. És ez volt az űrhivatal nagy szerencséje a szerencsétlenségben, hiszen még csak belegondolni is félelmetes, milyen reakciókat váltott volna ki, ha a legnépszerűbb amerikai mesefigura egy borzalmas űrkatasztrófában pusztul el az egész ország szeme láttára; hogyan lehetett volna ezt megmagyarázni a gyerekeknek?
A tragédia óta eltelt 32 évben sok minden történt. A Sütiszörny sütijei, Ernie gumikacsája és egyéb Szezám utcás ereklyék már megjárták a világűrt az Orion űrkapszulában, és egyébként is, joggal lehet mostanában olyan érzése az embernek, hogy beköszöntött valamiféle új űrkorszak, szóval még az sem kizárt, hogy egyszer, a nem túl távoli jövőben végre Big Bird is a Marsra léphet. Bár a legendás kosztümöt akkor már bizonyára nem Caroll Spinney fogja viselni, hiszen az idén 84 éves művészt így öt évtizednyi ABC-éneklés után már erősen foglalkoztatja a visszavonulás gondolata, amit természetesen megértünk.