Nem volt popsztáralkat, mégis milliárdos világmárkává nőtt a túlhajszolt Avicii

nlc szerk | 2018. Április 24.
26 éves korára a lábai előtt hevert az egész világ, a végkimerülés határán új életet kezdett, majd két évvel később tragikus hirtelenséggel meghalt. Svédország legsikeresebb 21. századi exportcikkének aktív karrierje mindössze öt évig tartott, de munkássága alapvetően határozta meg az évtized popzenéjét.

Április 20-án, Omán fővárosában, Maszkatban holtan találták Tim Berglinget, művésznéven Aviciit, a 2010-es évek elektronikus zenei robbanásának talán legnagyobb sztárját. Halálának pontos körülményeivel kapcsolatban egyelőre sok a kérdőjel, és elképzelhető, hogy ez így is marad: annyi bizonyos, hogy az eddigi vizsgálatok kizárták az idegenkezűséget, ahogy az sem volt titok, hogy a zenésznek korábban komoly problémái voltak az alkohollal, illetve ezzel összefüggésben akut hasnyálmirigy-gyulladásban is szenvedett, de ezen túl már minden csak spekuláció.

2018.04.20-án elhunyt Avicii, vagyis Tim Bergling (Profimedia)

Mindenesetre a csupán 28 éves dj-producer halála természetesen világszerte megrázta a zeneipart és a rajongókat, az internetet gyakorlatilag azonnal elborították a hosszabb-rövidebb megemlékezések és gyászbeszédek, olyan hírességek rótták le online a kegyeletüket, mint Madonna vagy David Guetta, szombaton többezres utcai felvonulást tartottak a tiszteletére szülővárosában, Stockholmban, de talán még a fentieknél is jobban mutatja a hír jelentőségét, hogy tegnap az utrechti katedrális harangjai is Avicii-számokat kolompoltak.

Persze biztosak lehetünk abban, hogy ezzel bőven nincs még vége, és lesz majd posztumusz album (vagy legalább egy sláger), dokumentum-, esetleg játékfilm, vagy az elmúlt évek trendjeit figyelembe véve akár néhány hologram formájában megvalósuló dj-szett a legnagyobb fesztiválokon. A felfokozott hangulat érthető: noha Avicii a megterhelő és intenzív turnézástól már két éve, gyakorlatilag sikereinek csúcsán visszavonult, azért a zenekészítéssel továbbra sem hagyott fel, és még mindig ő volt az egyik legismertebb aktuális popsztár, legalábbis a 30 év alatti férfiak nem túl széles mezőnyében.

fotó: Mike Pont/WireImage/GettyImages

Nem véletlenül használjuk egyébként a popsztár kifejezést, hiszen nagyrészt Aviciinek is köszönhető, hogy az elektronikus tánczene, vagyis annak legújabb hulláma, a stadionokra és tömegrendezvényekre méretezett, tükörsimára producerelt és óriásit szóló EDM az elmúlt évtizedben letarolta a világot a korábban bevehetetlennek tűnő Egyesült Államoktól egészen Ázsiáig, illetve azt is, hogy ezzel párhuzamosan a korábban inkább a háttérben megbújó, arctalan dj-k és producerek egyik pillanatról a másikra a címlapokon, illetve a legjobban kereső előadóművészek élmezőnyében találták magukat. De lehetett bármilyen népszerű is az EDM, az igazi áttöréshez persze nagy slágerek is kellettek, olyan, a korszellemmel és a friss hangzásokkal rezonáló, de a konkrét műfaji produkciókon túlmutató dalok, amelyekkel a 9-től a 99 évesekig mindenkit meg lehet szólítani; ebben, illetve a mindenkori közreműködők megválogatásában pedig Avicii rendkívül tehetségesnek bizonyult.

Ő is a house felől érkezett ugyan (amire jó példa első sikerszáma, a 2011-es Levels), az már majdnem a kezdetektől fogva nyilvánvaló volt, hogy az alapvetően inkább rockos hátterű fiatal dj nem csak a partykra járó fiatal közönséghez akar szólni, hanem szó szerint mindenkihez. A countryt, a családbarát rádiópopot és a fékezett habzású klubzenét tökéletes arányérzékkel elegyítő, 2013-as Wake Me Up-pal pedig ez végül is sikerült is; a dal az évtized egyik leghatalmasabb össznépi slágere lett, és ezzel Avicii tényleg maga mögött is hagyta az egyre inkább kifulladó EDM műfaját, amelyhez egyébként is rengeteg negatív előítélet tapadt a mértéktelen drog- és egyéb tudatmódosítók fogyasztásától kezdve egészen a mind többször előkerülő bírálatig, hogy ezek a dj-k nem is csinálnak semmi mást, csak megnyomják a play gombot, és integetnek a laptop mögül.

A kritikáknak persze volt némi alapja. A stockholmi dj gyakorlatilag az iskolapadból került bele a zeneipar sűrűjébe, egész fiatal felnőtt életét szakadatlan turnézással töltötte, így az élő fellépések idővel rutinszerű és kimerítő cirkusszá fajultak, ahol a tűzijáték, a konfettieső, a műsorba iktatott kiállások számolása és a baseball sapkában ugráló dj már sokkal érdekesebb volt, mint maga a zene. Az inkább magának való, nem kifejezetten sztáralkat Avicii eleinte élvezte a felhajtást, és azért ivott egyre többet, később pedig, amikor turnémenedzserei rugdosták egyik koncertről a másikra a végkimerülés határáig hajtott, túlhajszolt, viszont továbbra is elképesztő pénzeket kereső, milliárdos márkanévvé növő művészt, akkor meg azért.

Utóbbi korszakról szól a tavalyi Avicii: True Stories című dokumentumfilm, amelyben a címszereplő mellett olyan világsztárok is megszólalnak (David Guetta, Chris Martin, Wyclef Jean), akikkel a dj korábban dolgozott már együtt producerként vagy dalszerzőként. Akkor még úgy tűnhetett, hogy minden rendben lesz. Tim Bergling maga mögött hagyta a feszített menetrendű turnékat, a milliós haknikat és a temérdek kötelező ingyenpiát, hogy végre tényleg csak azzal foglalkozhasson, amit igazán szeret, és amit már 17 éves kora óta csinál, hol egy olcsó zeneszerkesztővel a hálószobájában, hol egy méregdrága stúdióban: a zenével. Igazán tragikus, hogy végül nem így alakult.

Exit mobile version