Az Egy nap Szilágyi Zsófia első nagyjátékfilmje. 36 órát mesél el egy családanya életéből, akinek el kell látnia a napi teendőit, gondoskodnia kell a gyerekekről, miközben a házassága súlyos válságba jut. A főszerepet Szamosi Zsófia játssza, akit többet között a Terápiában és a Mindenki című kisfilmben lehetett látni. A Filmalap elsőfilmeseknek szóló Inkubátor programjában készült Egy nap magyar bemutatóját őszre tervezik. A film két alkotójával, a rendezővel és a vágóval Cannes-ban, nem sokkal a világpremier után találkoztunk.
Hogy éreztétek magatokat az Egy nap cannes-i premierjén?
Szórád Máté: Jó érzés volt látni, hogy már reggel sorakoztak az emberek a mozi előtt. Mikor láttuk, hogy megtelt a 380 fős terem, elkezdett liftezni a gyomrom, hogy biztosan minden rendben lesz-e.
Szilágyi Zsófia: Nagyon izgultam, és nem is az történt, amiben reménykedtem. Másféle atmoszféra volt a teremben, mint aminek drukkoltam. Úgy éreztem, nem annyira megy át a film, nem elég befogadó a közönség. De akik írtak a filmről, jókat írtak.
Szilágyi Zsófia és Szórád Máté (Fotó: Kovács Gábor)
Miért érezted úgy, hogy nem veszik a lapot?
Sz. Zs.: Mintha nem rántotta volna be őket.
Sz. M.: Én azért éreztem a feszültséget. De szerintem ezt mi tudjuk megítélni a legkevésbé, mert mi láttuk a legtöbbször a filmet. Az lenne a legjobb, ha szembe ülhetnénk a közönséggel, hogy lássuk az arcukat.
Ilyenkor az alkotóknak röviden beszélniük kell a közönség előtt a filmjükről. Zsófi, szerinted jól megoldottad a feladatot?
Sz. Zs.: Szerintem remekül. Meg akartam nyerni a közönséget, szimpatikussá akartam tenni magunkat. Elsütöttem néhány viccet. Ha születik valamilyen kapcsolat ott közöttünk, hátha szívesebben fogadják a filmet.
Sz. M.: Jókat nevetgéltek, vérprofi műsorvezető voltál.
Az Egy nap hősnője folyamatosan úton van, ügyet intéz, a gyerekeket terelgeti. Ti szoktátok érezni ugyanezt a szüntelen, nyomasztó darálást a saját életetekben?
Sz. M.: Mindenkinek vannak problémái, amelyekkel nem tud foglalkozni, mert az aktuálisabb, de kevésbé fontos dolgokkal kell foglalkozni.
Sz. Zs.: Úgy érzem, én nagyon jól ismerem ezt a nyomasztást, ezt a daráldát. Volt egy másik vetítésünk is, ahol úgy éreztem, túl sok ez a történet a francia közönségnek. Ez a hektikusság már-már hihetetlen nekik, szerintük az élet nem ilyen. Megkérdezték, hogy lehetnek anyagi problémái ennek a családnak, ha a nő és a férfi is dolgozik. Akkor úgy éreztem, itt, Nyugaton érthetetlen az a vergődés, ahogy a magyar középosztály nap mint nap próbál a felszínen maradni. Nem értik azt a problémát, hogy úgy ülteted be a gyereket a kocsiba, hogy nem tudod, mikor fogy ki a benzin. És ez nem egy-egy nehéz helyzet, évtizedes tartozásokat görgetnek a családok. Már a forgatókönyv írásánál törekednünk kellett rá, hogy ne feszítsük túl a húrt, ne váljon hiteltelenné a túl sok napi konfliktus. Kelet-Európában mi feszesebb húrt tartunk normálisnak, mint a franciák.
Szilágyi Zsófia (fotó: Kovács Gábor)
Mán-Várhegyi Rékával ketten írtátok a forgatókönyvet. Hogyan zajlott a közös munka?
Sz. Zs.: Én írtam meg a treatmentet és az első könyvet, aztán pattogott köztünk a labda Rékával. Ő iszonyú szigorú szerkesztő, rengeteget húzott ki a szövegeimből, és variációkat is írt jelenetekre.
Sz. M.: A vágásnál is meg kellett találnunk azt a ritmust, amelyben befogadható ennek a 36 órának a története. Nem akartuk kiereszteni a feszültséget, de szerettünk volna hosszú snitteket is benne hagyni a filmben, hogy a néző több lehetőséget kapjon azonosulni a főhőssel, és elgondolkodni azon, mi is történik. Mi is pörgünk folyamatosan minden nap, de muszáj leülnünk két percekre, még akkor is, ha az nem igazi pihenés.
Olyan típusú emberek vagytok, akik könnyen ki tudnak kapcsolni, vagy mindig kerestek magatoknak teendőt?
Szórád Máté: Két olyan ember ül itt, aki soha nem tud kikapcsolni. A vágás során fél évig össze voltunk zárva Zsófival, de azon túl is váltottunk hatszáz e-mailt.
Sz. Zs.: A kikapcsolódáshoz idő kell, tíz perc nem sokat ér.
Szamosi Zsófia az Egy nap c. filmben (Forrás: Semaine de la Critique)
Rengeteg színésznőt megnéztetek a főhős szerepére. Mi döntött Szamosi Zsófia mellett?
Sz. Zs.: Ahogy egyre többeket néztünk meg, megértettük, milyen színészre van igazán szükségünk. Zsófi fizikuma elképesztően izgalmas, bármikor szívesen csinálnál róla egy fotót. Enyedi Ildikó szerint a színészet 50 százalékban fizikum, a kisugárzás elementárisan fontos. Nagyon kíváncsi voltam rá, hogy Zsófi, aki korábban főleg hideg szerepeket játszott, milyen lesz egy családhoz tartozó, kevésbé magába zárt, melegebb figuraként.
Sz. M.: Zsófi el tudta játszani, hogy ebből az anyából ne váljon áldozat, mártír.
Sz. Zs.: Ez nagyon fontos volt. Ha látod, hogy a hősnő mindig áldozat, nem érdekel az egész. Ez nem egy hisztis nő, úgy forgatja a fájdalmát, hogy abból alig látszik valami. Tud veszíteni.
Te olyan vagy, aki tud veszteni?
Sz. Zs.: Ó, én remekül tudok veszteni. Szinte csak veszteni tudok. A film miatt nyerni akartam, de a saját életemben nagyon gyakran meghátrálok.
Az Egy nap stábja Cannesban (fotó: Kovács Gábor)
A cannes-i szereplést győzelemnek éled meg?
Sz. Zs.: Ki fölött, vagy mi fölött? Mondjuk úgy, hogy nyerésben vagyunk.
Sz. M.: Mikor ültünk a vágószobában, a pincében, és azon tűnődtünk, hogy ki fogja megnézni ezt a filmet, arra gondoltunk, hogy esetleg levetítik a miskolci Cinefesten, ott legalább lesz közönsége. Ehhez képest a cannes-i szereplés győzelem. Így talán Magyarországon is kicsit többen nézik meg.
Zsófi, tíz éve végeztél a Színművészeti Egyetemen, de csak most készült el az első nagyjátékfilmed. Most elégtételt érzel? Sikerült bizonyítanod?
Sz. Zs.: Nem mindegy, hogy beleragadok-e abba a helyzetbe, hogy egész életemben nagyjátékfilmet akarok csinálni, de nem sikerül, vagy nem ragadok bele. De nincs kivel szemben elégtételt éreznem. Leginkább magamat tudom okolni azért, hogy eddig nem csináltam filmet. Elégtételt talán azokkal a stábtagokkal szemben érzek – nem voltak sokan szerencsére –, akik minősíthetetlen munkát végeztek, mert hülye elsőfilmesnek néztek, és nem vettek komolyan engem. Szerintem ők most kicsit kínosan érzik magukat.
Nem lettél volna elégedett azzal, ha filmes munkákból élsz, és megmaradsz rendezőasszisztensnek vagy dokumentumfilmesnek, de nem csinálsz nagyjátékfilmet?
Sz. Zs.: Kérdezd meg a Mátét, szeret-e vágóasszisztens lenni!
Sz. M.: Egyébként szeretek, néha jó az.
Varga-Blaskó Zorka a filmben (Forrás: Semaine de la Critique)
Mi volt a legfontosabb tulajdonság, amire szükségetek volt, hogy végigvigyétek a filmet?
Sz. M.: A vágáshoz leginkább érzékenység és empátia kell, nemcsak az anyaggal, hanem egymással kapcsolatban is.
Sz. Zs.: Nálam a kitartás volt a legfontosabb, buldogként kellett megtartanom az irányítást.
Sok kritika hasonlítja a filmet a hétköznapi élethelyzetek és a realista forma miatt a román újhullám darabjaihoz. Voltak konkrét inspirációitok?
Sz. Zs.: A román újhullám realizmusa, keménysége nekem nagyon szimpatikus. De nem olyan egyszerű azt lekoppintani. Engem is érdekelt, miért nem készülnek nálunk olyan filmek, mint ott, az a fajta társadalomkritika miért nem jelenik meg. A mi filmünk nem mutat ennyire kifelé. Lehet, hogy magyarokként kicsit gyávábbak vagyunk, nem teszünk olyan markáns állításokat a korrupcióról, a rendszerről, mint ők. Mi is beszélhettünk volna többet arról az Egy napban, miért van ennek a családnak ilyen kevés pénze. Mi a halál van itt? De ennek nem rugaszkodtam neki. Mintha lenne bennünk valami oldalazás: nem támadunk neki direktben a magyar politikai rendszernek, például ennek a háromgyerekes családmodellnek. Pedig nézd meg közelről, hogy az mit jelent. Talán majd legközelebb nekirohanunk.