Elfogták a Pest megyében kóborló medvét

nlc | 2018. Június 06.
Ez az a medve, amelyet Abonyban láttak először. Nem volt egyszerű elfogni.

Elfogták azt a medvét, amelyik szerdán kora reggel megszökött a kocséri erdőből, az altatópisztollyal várakozó polgárőrök és állatvédők rendőrségi helikopterrel is megerősített különítménye elől – tudta meg a Blikk.

Ahogyan azt korábban megírtuk, a medvét hétfőn hajnalban látták először, amikor ráérősen bandukolt Abony utcáin, majd a helyi általános iskola udvarára is benézett, nem kis riadalmat keltve. A medvét kedden találták meg a szomszédos Kocsér falu egyik tehenészetével szembeni kiserdőben. A terv az volt, hogy megvárják, amíg másnap hajnalban útra kel, és akkor fogják altatólövedékkel elkábítani, a terv azonban nem jött össze, a medve meglépett.

Az állat ezután Kocséron egy tanyára is bement, illetve egy autóst is megállított, majd Szentkirály érintésével Lakitelekre és Tiszaalpárra ment. Csak ezután sikerült elkapni. A Blikk szerint nemsokára hivatalos tájékoztatást ad ki az esetről az agrártárca.

A medvéről korábban azt mondták, egy 1-2 mázsa körüli, hároméves hím lehet.

Exit mobile version