Suba: „Nyerni akarunk!”

hirdetés | 2018. Június 14.
Az U20-as kézilabda válogatott kapusa a hazai vb előtt elszántabb, mint valaha.


Nem volt más, 12 évesen ezért állították a kapuba Suba Sárát, aki mára a junior női kézilabda-válogatott meghatározó tagjává vált. A Ferencváros fiatal tehetsége érmet vár a hazai rendezésű világbajnokságtól, ahol a csoportban egyedül Norvégiától tart. No, tőlük sem nagyon. A 19 éves hálóőr fradizmusról, az ellenfél soraiban átélt bajnoki hajráról és jövőbeli terveiről is mesélt egy hónappal a debreceni vb előtt.

„Véletlenül kerültem a kapuba, de az biztos, hogy elég flúgos vagyok hozzá.”

Suba Sára 12 évesen kezdett kézilabdázni Balmazújvárosban. Az első edzéseken kevés sikerélmény érte, a korosztályos csapatnak épp nem volt egyetlen kapusa sem, így hamar a gólvonal elé állították.

„A kézilabda előtt fociztam és szertornáztam, de sehol sem volt olyan jó a hangulat, mint itt. Elsőre beleszerettem a társaságba, és még ha nem is voltam különösebben ügyes, miattuk szerettem lejárni az edzésekre” – meséli a kezdetekről a ma már a Ferencváros kötelékébe tartozó, az idei szezont kölcsönben a Vácnál töltő hálóőr.

Suba a dunakanyari klub játékosaként különleges helyzetben találta magát. Anyaegyesülete, a Fradi az utolsó fordulóig harcban állt a bajnoki címért, végül csak eggyel rosszabb gólkülönbsége miatt maradt alul a címvédő Győrrel szemben. Az utolsó fordulóban épp a Vác volt az ellenfél. Az FTC 42-24-re nyert, de ez is kevés volt az üdvösséghez.

„Furcsa volt úgy készülni a mérkőzésre, hogy a szívem a Ferencvárosért dobog, de a kötelességem az volt, hogy a Vácért tegyek meg mindent. Sokan támadtak minket, hogy biztos eladjuk majd a meccset, de tudtuk, mi a feladatunk, mit kíván a sportszerűség. Mindent megtettünk azért, hogy megnehezítsük a Fradi dolgát. Végül nem én védtem, de így is sokáig emlékezetes marad a mérkőzés.”

A 19. születésnapját június közepén ünneplő kapus még csak 15 volt, amikor bemutatkozott a Balmazújváros NB I./B-s felnőtt csapatában. A zöld-fehér klub már a következő idényben lecsapott rá. Kollégistaként került Budapestre, ahol az új körülmények mellett az önállósodással is meg kellett küzdenie.

„Viszonylag hamar megszoktam a nagyvárosi létet. A csapattársaim sokat segítettek, megmutatták a várost, hogy mire érdemes figyelni. Összességében egész könnyedén ment a beilleszkedés. Nagyon igaz, amit a Ferencvárosról mondanak. A Fradi-szív összeköt. Aki idekerül, az egy nagyon nagy család tagja lesz, ahova amilyen nagy presztízs, akkora öröm is tartozni” – idézte fel kezdeti élményeit a sportolónő.

A kapus úgy érzi, az elmúlt három évben óriási fejlődésen ment keresztül. A zöld-fehérek korosztályos csapataiban állandó játéklehetőséghez jutott, ami véleménye szerint meghatározó ebben a szakaszban. Ennek is köszönheti, hogy Vácott idén 26 bajnokin volt a meccskeret tagja.

Suba 2015-ben mutatkozott be az utánpótlás-válogatottban.


„Addig inkább csak hobbi volt a sport. A behívó fordulópontot jelentett, akkor hittem el először, hogy érdemes lehet profiként is kézilabdáznom.”

Az előző idényben tagja volt az U19-es Európa-bajnokságon elődöntőig menetelő csapatnak is, amely aztán negyedik helyen zárt Szlovéniában. Az idei, haza rendezésű világbajnokságon éremnél nem adná alább.

A debreceni junior-vb-n Montenegró, Brazília, Portugália, Elefántcsontpart és Norvégia vár a mieinkre.

„Egész jó csoportunk van. Nyerhető meccseink lesznek egészen az utolsó fordulóig. Akkor jönnek majd a norvégok. Tavaly felkészülési meccsen volt, hogy ők nyertek nyolc-tíz góllal, aztán rá pár nappal mi. Az Európa-bajnokságon aztán szintén megvertük őket, szóval tőlük sincs okunk félni.”

A sportolónő elsődleges célja az, hogy a magyar NB I-ben bizonyítson. Véleménye szerint jelenleg sehol sincs ennél jobb női bajnokság.

„Persze ha jönne egy külföldi lehetőség, egyszer szívesen kipróbálnám magam. Vonz az idegen kultúra, de nem mindenáron. A legjobb az lenne, ha a Ferencvárosban lehetnék első számú kapus idővel, de ehhez még sokat kell fejlődnöm. Itthon akarok bizonyítani.”

A tehetséges hálóőr a tanulást sem hanyagolja el: jövőre érettségizik, és tervei szerint az élsport mellett közgazdásznak tanul majd.

Kocsmár-Tóth István

Exit mobile version