Meghalt Huszár László színész

nlc | 2018. Június 21.
A legtöbben a Szomszédokból ismerhetik, de játszott a Nemzeti Színházban, a Vígszínházban, a Tháliában és a Pesti Magyar Színházban.

Életének 80. évében meghalt Huszár László színművész, akit a legtöbben a Szomszédokból ismerhettek. Huszár László 1938-ban született, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1962-ben végzett. Pályáját az egri Gárdonyi Géza Színházban kezdte.

Később a debreceni Csokonai Színház, a szolnoki Szigligeti Színház, a Pécsi Nemzeti Színház, a Radnóti Színpad, a Vígszínház, a Thália Színház, a Nemzeti Színház tagja volt.

Huszár László 2000-ben a Pesti Magyar Színházhoz igazolt, utolsó bemutatója 2007-ben volt – írja a Blikk. Több tévésorozatban is játszott, például a Kisvárosban és a Szomszédokban.

Huszár Lászlónál szeretetre méltóbb, kedvesebb színész kevés akadt a pályán. Ennyi jóság – igazság szerint – ellenjavallt a színházi szakmában. Hiszen hogyan védekezzen az ember, ha megértő, ha elfogadó, ha beleegyező, ha megbocsátó. Huszár László a szívére vett mindent, és minden oda is ment

– írja búcsúztatásában a Pesti Magyar Színház.

Temetését július 12-én 14 órakor tartják az Óbudai temetőben.

Exit mobile version