„Az ellenségemnek sem kívánnám, hogy Észak-Afrikában csináljon filmet” – interjú Kenyeres Bálint rendezővel

Most jössz a locarnói filmfesztiválról, ahol bemutatták a Tegnapot. Hogy érezted magad?

Remekül. Ez egy patinás, ma is nagy presztízsű fesztivál. Bemutatták a filmet egy 900 fős teremben, az a 900 ember dumálás, köhécselés nélkül, feszült figyelemmel végignézte. Pont úgy történt minden, ahogy történnie kellett.  

Sikeres rövidfilmek után évekig nem csináltál nagyjátékfilmet. Mi az oka, hogy ilyen lassan készült el a Tegnap?

A finanszírozás az oka. Az mindig egy purgatórium. Valaki hamarabb átmegy rajta, nekünk most sokáig tartott. Ez egy ambiciózus terv volt egy magyar elsőfilmes rendező számára, amit még nem tudtam, amikor belekezdtem.

Volt, hogy úgy érezted, soha nem készül el a film?

Persze, egy idő után minden reggel. Mindig karnyújtásnyira volt a megvalósulás, ezért nem volt olyan pont, ahol jó lelkiismerettel azt mondhattam volna, hagyjuk a fenébe. A mai agyammal valószínűleg másképp csinálnám ezt a procedúrát. De túl vagyunk rajta. Harcos volt, kimerítő volt, de elkészült a Tegnap, és ez egy csoda.

Inkább kívülről nehezedett rád a nyomás, hogy csináld meg ezt a filmet, vagy magadnak akartál megfelelni vele?

A történet igényein kívül nem akartam megfelelni senkinek, semminek. Szerettem volna elmesélni ezt a történetet, amihez kellett az afrikai kontinens, kellettek ezek az arcok. A nyomás nagyjából abból állt, hogy túléljem az aznapot.

Legutóbbi kisfilmedet, A repülés történetét 2009-ben rendezted. Milyen munkáid voltak azóta?

Sokat írtam, a következő 25-30 évre tele van a padlás. Csak a részleteket kellene folyósítania a finanszírozóknak, én nyugdíjas koromig el tudnék forgatgatni. A tervek között olyan is van, amit szeretnék záros határidőn belül megvalósítani.

Meg tudtál élni?

Látod, itt ülök, iszom az ezerforintos kávét. Nem a megélhetés a probléma, hanem a folyamatos munka, hogy azzal foglalkozhassam, amit szeretek. Én ezt akarom elérni.

Miközben készültél a Tegnapra, feltűnt egy új filmes nemzedék. Szerinted a te generációd máshogy látja a világot, mint ők?

Nem a generációk látják máshogy a világot, hanem az egyének. Nyilván nem mindegy, hogy valaki a Patyomkin páncéloson nőtt fel vagy a Kacsameséken. Én mondjuk mindkettőt elkaptam. A román újhullámnál tényleg volt egy generációsan és esztétikailag is egységes, hasonló gondolkodású csapat. A magyar filmben nem látok ilyet.

Sokszor mondják mostanában, hogy a magyar film új aranykorát éli. Te is így érzed?

Nincs olyan sok kulturális exportcikkünk, ami nagy érdeklődésre tarthat számot. A magyar filmre ma is kíváncsiak a világban, ugyanúgy, ahogy régen. Most sorozatban bejöttek a sikerek, ez teljesen kiszámíthatatlan. Maradjon így.

A Before Dawn forgatásánál Nemes Jeles László volt az első asszisztensed. Még jóban vagytok?

Persze. Ott Mátyássy Áron és Gigor Attila is asszisztensek voltak, Krasznahorkai Balázs és Politzer Péter is dolgoztak a filmben. Ők mind beérkeztek azóta, filmesek lettek, és ennek megfelelően mindnyájukban megvan a többiekkel szembeni szolidaritás.

Nekem a Tegnapról inkább a kilencvenes vagy a kora kétezres évek néhány magyar filmje jutott eszembe, mondjuk Janisch Attila rendezései. Voltak magyar filmes inspirációid?

Nekem nem, de nem az én dolgom, hogy a hatásokat kibogozzam. Az tény, hogy amióta az eszemnél vagyok, filmeket nézek. Nagyon sok mindent szeretek, nem tudnám maréknyira leszűkíteni a kedvenceim listáját. De a Tegnap nekem elsősorban személyes film, a személyessége erősebb, mint bármilyen kulturális inspiráció.

Azért néhány kedvenc filmedet megnevezhetnéd.

Most a Bergman-centenárium miatt elkezdtem újranézni ennek az iszonytató géniusznak a filmjeit. Húszat újranéztem. Itt nem is külön filmek vannak, hanem egy pali, aki mindig ugyanazt mantrázza, és zsebkendőnyi területen, minimális számú elemből képes univerzumot építeni. De nem szívesen raknék össze egy listát kedvenc filmekből, soha nem lenne vége.

A kisfilmjeid és a Tegnap alapján a mindennapi valóságunkhoz képest máshogy szerveződő, „időn kívüli” történetek érdekelnek. A hétköznapokban is otthon érzed magad?

Az eddigi munkáimra tényleg igaz, hogy nem hangsúlyosan az itt-és-mostban játszódnak, noha nagyon árulkodnak a korukról, mint minden film. És árulkodnak az alkotójuk aktuális problémáiról, személyes állapotáról. Viszont a következő filmtervem, amiről egyébként sokkal többet nem szeretnék elárulni, itt és ma játszódik Magyarországon. Mindig a történet választja a közeget, és most úgy tűnik, hogy ilyet választott.

A rövidfilmjeidben és a Tegnapban is nagyon fontos a táj, a történet természeti közege. A Tegnapban ez az észak-afrikai sivatag. Mennyire feltételezi egymást a helyszín és a főhős karaktere?

Kontrasztosan akartuk indítani a történetet: a főhős egy jóléti országból érkezik egy harmadik világbeli országba. Ezt az elkülönülést mossuk el aztán lépésről lépésre, és ebben a tájnak is nagy szerepe van. Ez a pali szépen lassan belevész a tájba, a részévé válik. És persze a főhős lelkiállapota és a táj közötti játék és feszültség is szándékolt.

Hogyan találtad meg a román újhullám emblematikus színészét, Vlad Ivanovot a főszerepre?

Nagyon nehéz ebben a korosztályban találni valakit, akinek megfelelő a személyiségfedezete, az alkata, és aki franciául végig tudja játszani a filmet. Ez utóbbira azért volt szükség, mert Franciaországból is kaptunk pénzt, aminek az volt a feltétele, hogy ez egy francia nyelvű film legyen. Vlad az egyik legjobb élő európai filmszínész, az összes kritériumnak is ő felelt meg egyedül. Nem mellékes a történettel szembeni mély megértése, a személyes kapcsolódása hozzá. Eredetileg egy másik szerep miatt találkoztam vele, végül övé lett a főszerep. Nem volt kérdés.

Miért vontad ki ebből a filmtervből a magyar karaktert?

A történet igényeiből kiindulva ez adta magát. Kevésbé működött volna, ha a főhős magyar. Lehetett volna egy első generációs svájci magyar bevándorló, de a többi paraméternek akkor sem feleltek volna meg azok a színészek, akikből így válogathattunk volna. Ezek a motivációk nagyon praktikusak, karakter- és történetcentrikusak, a döntések organikusan születtek meg. Az már más kérdés, mennyire nehezítették meg az életet. Például az ellenségemnek sem kívánnám, hogy Észak-Afrikában kelljen filmet csinálnia.

Ősszel 13 magyar filmet mutatnak be. Örülsz ennek, vagy tartasz attól, hogy kevesebb figyelmet kap a Tegnap?

Ez nagyon jó hír, egyben komoly probléma is. Elképzelhető, hogy egymás vitorlájából fogjuk majd ki a szelet, de ha mázlink van, akkor erősíteni fogjuk egymást, talán egyik film kedvet csinál a másikhoz. Mi Locarno után nem várhattunk fél évet a bemutatóval.

Szorongsz, hogy mi lesz a filmeddel?

Nem ismerek olyan rendezőt, aki ne szeretné, hogy megnézzék a filmjét. Pszichopata lennék, ha nem szoronganék, de álmatlan éjszakáim azért nincsenek.

Szerinted halálosan meg fogsz sértődni az esetleges rossz kritikákon?

Nagyjából el tudom képzelni, mi lesz a kritikákban. Ez a film nem hagyományosan, a főhőssel való érzelmi azonosulás mentén épül. Inkább a bőr alá kúszik, és észrevétlenül csúszol bele a főhőssel oda, ahova ő tart. Erre nem mindenki vevő. A történet ilyen megközelítést követelt meg, egy másik történetet máshogy mesélnék el. A következő filmem kalandosabb, sűrűbb cselekményű, akciódúsabb lesz.

Arra rövidebb ideig kell majd várni?

Nem rajtam múlik, én holnap elkezdeném előkészíteni, Kovács Gábor, Pataki Ági és Kenesei Edina a producerei. A költségvetése magyar filmekhez képest átlagos. Többet nem akarok mondani, mert a Tegnapról öt éven át azt mondtam, hogy mindjárt kezdjük, ezt most nem szeretném eljátszani. De mindjárt kezdjük.

A Tegnapot szeptember 6-án mutatják be a magyar mozik.