1752-ben jelent meg a dán jogász és gyakorló polihisztor, Niels Horrebow úttörő jelentőségű munkája, a Tilforladelige efterretninger om Island, vagyis az Izland természetrajza, amely a következő néhány évben német, holland, angol és francia fordítást is kapott. Ugyan nem ez volt az első ilyen jellegű könyv (Johann Anderson, Hamburg polgármestere például alig hat évvel korábban már írt egyet, igaz, kicsit terjengősebb címmel), azonban Horrebow műve már csak azért is rendkívül figyelemre méltó, mert a szerző az anyaggyűjtés során mert radikálisan szakítani a szokásos gyakorlattal, és bevezetett egy hallatlanul merész újítást: ténylegesen elutazott Izlandra két évre, és nem csak a tengerészek meséit hallgatta a kikötőbeli lebujokban. A természetbúvár hajlamú jogtudor érdemeit aligha kisebbíti a tény, hogy állítólag nem önszántából ment a bodros juhokban és zord sziklákban egyaránt gazdag, szép és titokzatos szigetre, hanem személyesen V. Frigyes dán király utasítására, miután valami csúnya sikkasztási ügybe keveredett, és távoznia kellett a Legfelsőbb Bíróságról.
Forrás: baekur.is
Bárhogy is történt, Horrebow végül testközelből és nagy alapossággal tanulmányozta az izlandi flórát és faunát, a hegyeket, vulkánokat és kőzeteket, valamint a mezőgazdaságot és a népszokásokat, több ponton is tapintatosan kiigazítva elődje, a csábos parókát viselő hamburgi elöljáró kisebb-nagyobb tévedéseit. Szóval az Izland természetrajza hamar fontos igazodási ponttá vált egész Európában (legalábbis azok körében, akiket valamennyire érdekelt, hogy mondjuk miként vadásznak fókára a Skagafjörður-öbölben), azonban ma már nem elsősorban tudományos értékei, hanem a minden túlzás nélkül legendás 72. fejezet miatt szokás rá emlékezni.
A fejezet címe A kígyókról (vagy mondjuk: A kígyókat illetően), a szövege pedig nagyjából ez: Semmiféle kígyóval nem találkozhatunk az egész szigeten.
Ennyi.
Forrás: books.google.com
Utána meg már jön is a következő, valamelyest bőbeszédűbb és nem kevésbé felkavaró értekezés a helyi a rovarokról és férgekről. Persze, joggal merülhet fel a kifogás, hogy miért kellett a nem létező izlandi kígyóknak ilyen akkurátusan egy külön fejezetet szentelni, és mondjuk ezzel az erővel akkor már miért nem emlékezett meg a szerző ugyanilyen modorban a helyi orrszarvúakról is. Nos, egyrészt nem mindenki szeret hosszadalmas útleírásokat és bonyolult tudományos szövegeket tanulmányozni; nekik nyilván kifejezetten üdítő lehetett elolvasni ezt a fejezetet. Másrészt meg így végre azok is fellélegezhettek, akik korábban azért nem mertek Izlandra menni, mert rettegtek az ott tenyésző, iszonyatos kígyóktól. Szóval pár olvasót valószínűleg sikerült boldoggá tenni.
Különösképp az angolokat: náluk afféle szállóige, sőt valóságos mém lett a concerning snakes, illetve a snakes in Iceland. Utóbbi kifejezés még az Oxford angol szótárban is szerepel, mint valami, aminek a létét csak azért feltételezzük, hogy aztán elvessük mint nem létezőt (mint mondjuk az ontológiai istenérv tagadásában), népszerűségét pedig alighanem annak köszönheti, hogy dr. Samuel Johnson, a nagy 18. századi angol gondolkodó egy ízben azzal hencegett egy barátjának, hogy akár egy komplett fejezetet is tudna fejből idézni az Izland természetrajzából (a hetvenkettediket, nyilván), és ez az eset aztán minden idők egyik legismertebb és legnagyobbra tartott biográfiájába, a Boswell-féle Doktor Johnson életébe is bekerült.
A teljes igazsághoz azért még hozzátartozik, hogy a nevezetes rész a dán eredetiben némileg részletesebb (habár ott is arra a megállapításra jut a szerző, hogy nincsenek kígyók a szigeten), csak az angol fordító valamiért fontosnak tartotta ilyen kíméletlenül rövidre zárni ezt a kérdést. Nemkülönben érdekes, habár kevésbé ismert tény, hogy az izlandi baglyokról szóló 42. fejezet hasonlóan izgalmas szellemi kalandot kínál. Ennek a szövege a következő: Semmiféle bagoly nincs az egész szigeten.
Forrás: books.google.com
Egyébként Izlandon vannak baglyok, de hát még egy olyan kitűnő tudós is tévedhet néha, mint Niels Horrebow.