Nagy András 1988-ban írta az előadás alapját képező Anna Karenina pályaudvar című drámáját. Fordítóként Kierkegaard-ral foglalkozott, amikor eszébe ötlött: megpróbálja megfogalmazni a szerelem három aspektusát színdarabban is. Karenin figurája képviseli az „etikai szerelmet”, Vronszkij az „esztétikait”, Anna számára pedig „vallási” magaslatokba emelkedik. Ez a hármas szempontrendszer segít megértetni, hogy míg egyik oldalon Anna hű akar lenni gyermeke apjához, a mindent elsöprő érzés Vronszkij bolondjává teszi. Olyan, mintha a férfi drog lenne számára, fanatikussá válik. Ugyanakkor a fiatal katona nem bír eleget tenni a nála idősebb nő megterhelő szerelmének és az elvárásoknak, ezért menekülni kezd. Lovakat vásárol és nagyszabású építkezésekbe fog.
Azt gondolja: valahogy mégiscsak képes lesz megfogni és megtartani a keze közül kicsusszanó érzést és kapcsolatot, ha létrehozza a gigantikus Anna Karenina pályaudvart. Mindeközben Anna lassan ráébred, hogy „vallásából” pont istene tűnik el. A rajongás tárgya köddé válik. Útja törvényszerűen vezet a sínekhez, ahol egy kétségbeesett pillanatban úgy érzi: egyetlen megoldás lehet, az öngyilkosság. Érdekes módon sem Tolsztoj, sem Nagy András nem oldja fel a szerelmét vesztett két férfi tragédiáját, mint ahogy sosem tudjuk meg: mi lett Anna gyermekeivel. A József Attila Színház műsorán Nagy András átiratát ismerhetik meg a nézők. Ha kedvet kaptál egy nagy ívű szerelmi drámához, és szeretnél többet megtudni az orosz irodalomról, ott a helyed az előadáson.
Pont az eredeti regény „kötelező szaga” miatt mód van arra is, hogy kisebb csoportoknak rendhagyó irodalomórát tartson a színház az előadás előtt; és közösen találjátok meg a választ olyan magasztosnak tűnő, de fontos kérdésekre, mint hogy meddig húzódnak szabadságunk határai, vagy hova vezethet az érzékek anarchiája vagy épp kérlelhetetlen logikája?