Magyar siker az Év természetfotósa 2018 pályázaton

Horowitz Katalin | 2018. November 12.
Egy korábban már többszörösen díjazott magyar fotós nyerte az egyik kategóriát, míg egy másik honfitársunknak két kategóriában is sikerült a legjobbak közé kerülnie.

Az Év természetfotósa 2018 verseny eredményeit most hétvégén hirdették ki a hollandiai Ede városában – írja testvérlapunk, a 24.hu

A megmérettetésre mintegy tízezer fotót küldtek a pályázók, a zsűri ezekből a pályamunkákból választotta ki kilenc kategória győztesét, valamint az egyes kategóriák öt-öt legjobb fotóját.

Máté Bence –  aki korábban már több nívós szakmai díjat is elnyert képeivel – ezúttal a madarak kategóriájában aratott győzelmet.

Máté Bence kategóriagyőztes képe az Év természetfotósa 2018 pályázaton (Fotó: NPOTY)

A szintén magyar Daróczi Csabának pedig két kategóriában is sikerült bekerülnie a legjobb ötbe. A növények, illetve a kompozíció és forma nevű kategóriában választották be a magyar fotós képeit a legjobbak közé, ez Daróczin kívül csak két másik fotósnak sikerült a nemzetközi mezőnyből.

Máté Bencének két képe is bekerült a legjobbak közé (Fotó: NPOTY)

Az Év természetfotósa 2018 műveit a verseny hivatalos oldalán lehet megnézni. Az abszolút győztes a francia Bastien Riu lett az alábbi fotóval.

Az abszolút győztes, a francia Bastien Riu képe (Fotó: NPOTY)

Exit mobile version