A Växjö nevű kisváros nagyjából félúton található Stockholm és Malmö között. Itt készítette Hans Runesson az alábbi fotót 1985. április 13-án. A képen látható férfi az Északi Birodalom Párt nevű neonáci szervezet tagja, aki épp egy demonstráción vett részt társaival. A kép jobb oldalán látható nő pedig az akkor 38 éves Danuta Danielsson, aki a nyolcvanas években költözött a skandináv országba.
Elmondása szerint azért lendítette meg a táskáját, hogy odavágjon a neonácinak, mivel édesanyját a második világháború idején koncentrációs táborba hurcolták a nácik. Azóta több mint 30 év telt el, a fotó pedig az elnyomással, rasszizmussal szembeni ellenállás egyik jelképe lett, emellett több szakmai díjat is bezsebelt.
A svéd szobrász, Susanna Arwin még 2014-ben találta ki, hogy szeretné szobor formájában is megörökíteni a jelenetet. Még egy bronzmodellt is elkészített, amelyről fotókat tett közzé. Azonban Växjö önkormányzata megtagadta a szobor építési engedélyének kiadását, mondván, az alkotás az erőszakot népszerűsíti. Bár többen felhívták a városi vezetés figyelmét, hogy rengeteg olyan szobor van a világon, amelyen páncélba öltözött férfiak fegyverekkel harcolnak, ez nem bizonyult megfelelő érvnek.
„Számunkra elfogadhatatlan, hogy egy ember megüssön egy másikat csak azért, mert nem szimpatikus számára” – nyilatkozta akkor a Washington Postnak Eva Johansson, az önkormányzat jogi képviselője.
Mások szerint Arwin alkotását épp az emeli ki a többi közül, hogy egymásnak ellentmondó motívumok találkoznak rajta.
„Runesson fotója távolról sem egyértelmű, és épp ez benne a lenyűgöző” – írta a Dagens Nyheter svéd lap munkatársa, Ola Luoto véleménycikkében. „A nácit érő támadás nem várt irányból érkezik, azt egy idősnek látszó asszony követi el egy kézitáskával. Ő ráadásul egyértelműen a nácizmus egy valódi áldozata, ez pedig a reakciója a rasszista erőszakra.”
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Johansson azt is elárulta a lapnak nyilatkozva, hogy a szobor ötlete ellen többek között Danielsson egyik rokona is tiltakozott, aki telefonon kereste meg az önkormányzatot, kérve, hogy ne állítsák fel a szobrot, mert nem szeretné, ha Danuta Danielssonra így emlékezne a világ.
A szobor ötlete mindenesetre sokakat megmozgatott, egy időben világszerte a köztéri szobrokra akasztott kézitáskákkal üzentek a helyi önkormányzatnak, a szobor felállítását támogatva. Ez végül nem történt meg, így a kész művet csak néhány szerencsés láthatta élőben.