26 év után érkezett meg egy képeslap a címzetthez

Andersen Dávid | 2019. Július 17.
Az adott címen lakó nő most megpróbálja kideríteni, hogyan landolt nála a több mint negyed évszázados lap.

Nagy meglepetés fogadta az illinoisi Springfieldben élő Kim Drapert, amikor múlt héten hazaért: egy képeslap, amelyet Hongkongban adtak fel nem kevesebb mint 26 évvel ezelőtt.

„A képeslap annyira jó állapotban van, hogy először azt hittem, valamelyik szomszédomnak küldték, csak véletlenül hozzám dobták be” – magyarázta a nő a CNN-nek adott nyilatkozatában. „Aztán alaposabban megnéztem és átolvastam, akkor láttam, hogy ezt a lapot 1993-ban adták fel.”

Egészen pontosan 1993. július 8-án, napra pontosan 26 évvel az előtt, hogy megérkezett volna Draperhez. A képen hagyományos kínai hajók láthatóak, a lapot pedig egy bizonyos Leena és Muhammad Ali Kizilbash nevére címezték. Az aláírás szerint valószínűleg valamelyikük apja küldhette a lapot, aki beszámol az élményeiről, amelyeket Hongkongban szerzett, főként a tengeri herkentyűket felszolgáló éttermek leírására koncentrálva.

Az 1993-ban feladott képeslapot valamelyik címzett apja adta fel (Fotó: Kim Draper/Facebook)

Kim Draper és férje szűk négy évvel ezelőtt költöztek jelenlegi lakásukba, és állítása szerint azóta egyszer sem kaptak az előző lakóknak szóló levelet. A címzés biztosan stimmel, egyszerűen ma már nem azok élnek ott, mint negyed évszázaddal ezelőtt. Draper szerint az előző lakó, akitől a lakást megvették, szintén nem hallott még a címzettekről, ő arra gyanakszik, hogy Leena és Muhammad a még korábbi tulajdonostól bérelhették ki a lakást, mivel a nevük nem tűnik fel az épület tulajdoni lapjával kapcsolatos adópapírokban sem.

A nő közben a Facebook segítségével talált egy Leena Kizilbash nevű valakit, aki Massachusetts államban él, azonban a profilján semmilyen egyéb információt nem talált, aminek alapján kapcsolatba léphetett volna vele. Végső megoldásként a helyi újsághoz fordult, amelynek interjút adott az esettel kapcsolatban.

„Abban reménykedem, hogy talán valaki, egy családtagjuk vagy ismerősük majd meglátja a helyi lapban a sztorit, és felveszi velem a kapcsolatot” –mondta Kim Draper, aki azt is elmondta, pár olvasó már jelentkezett nála, de konkrét információkkal egyikük sem tudott szolgálni.

„Nagyon szeretnék találkozni velük, nem szívesen dobnám ki a lapot a szemétbe” – tette hozzá.

A titokzatos címzettek felkutatásába azóta bekapcsolódtak Draper barátai és kollégái, de egyelőre még nem találták meg őket.

Exit mobile version