Ennek a meghökkentő optikai illúziónak te is be fogsz dőlni

Suhajda Zoltán | 2019. Október 12.
Két pont és egy térkép mutatja meg, milyen könnyű átverni az emberi agyat.

Érdekes optikai illúzió jelent meg a neten. A történet egyszerű, egy piros és egy kék pont üldözi egymást a térképen. Egyszer úgy tűnik, a piros menekül, aztán fordul a kocka.

Eltart egy kis ideig, amíg rájön az ember – vagy elolvassa a megfejtést –, de valójában a piros pont meg sem mozdul. Végig a kép közepén marad, és a kék sem mozog sokat, inkább csak a piros körül köröz.

A trükk az, hogy csak a térkép mozog, és amikor a mozgás iránya megváltozik, úgy látjuk, mintha az üldözésnél is felcserélődnének a szerepek. Legalábbis ezt érzékeli az agyunk.

Az emberi elme szeret más élőlények után kutatni, ezért még az egyszerű geometriai alakzatoknál is azt látjuk, hogy mozognak, illetve üldözik egymást, így próbálunk értelmet adni a véletlenszerű mozgásnak.

A Yale Egyetem kutatói által készített videót Az év legjobb optikai illúziója című versenyre nevezték, itt lehet még hasonlókat találni, ha át szeretnéd verni az agyadat.

Exit mobile version