Feloszlik a Kistehén zenekar

K. B. | 2020. Március 05.
Minden idők utolsó Kistehén-koncertjére készülnek.

Utolsó turnéjára készül a Kistehén zenekar, húsz év után hagyják abba a közös munkát. Fognak még játszani néhány nyári fesztiválon, június 30-án pedig a Budapest Parkban adják a búcsúkoncertjüket, illetve Minden idők utolsó Kistehén-koncertjét, ahogy a Facebook-eseményben áll.

Kollár-Klemencz László, a Kistehén zenekar énekese (Fotó: Vadnai Szabolcs)

A zenekar tagjai úgy érzik, mindent kihoztak a közös munkából, amit ki lehetett, és mostantól szólókarrierjükre, illetve egyéb zenekaraikra szeretnének koncentrálni. A frontember, Kollár-Klemencz László (interjúnk) időközben az írással is egyre többet foglalkozik, az utóbbi években több kötete is megjelent.

A Kistehén 2002-ben lett ismert, első nagy slágerük a Szájbergyerek volt. Azóta többször meg tudtak újulni, nagy sikert arattak például az Erdős Virág versét feldolgozó, Ezt is elviszem magammal című dalukkal.

Még több magyar zene

(hvg.hu)

Exit mobile version